KKV Online marketing blog

Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért

Őszintén szólva eddig nem volt tudomásom a fenti néven jegyzett szervezetről, a napokban azonban egy konferencia kapcsán figyeltem fel rá, és azt kell mondjam, hogy az e-kereskedelemben érdekelt vállalkozásoknak érdemes lehet figyelemmel kisérni a Szövetség munkáját.

Nem vagyok feltétel nélküli híve a szakmai szervezeteknek, azonban bizonyos nevek hallatán bizalom ébred bennem, ilyen név dr. Bőgel György is, aki a szóban forgó szövetség elnöke. Érdemes tudni róla, hogy ő az IT lábjegyzet nevű blog szerzője (korábban a KFKI-nál volt stratégiai tanácsadó, ezért van ott a blog), valamint a CEU Business School és a Debreceni Egyetem tanára.

kattintson ide a folytatáshoz...

Szóljon hozzá!

Statikus céges honlapok - még mindig többségben

Nemrég látott napvilágot a BellResearch hazai cégek honlapjaival foglalkozó kutatása a Magyar Infokommunikációs Jelentés részeként.

"Természetesen" nőtt a honlap ellátottság, természetesen a budapesti székhelyű cégeknél a legdinamikusabb a növekedés, stb.

Nem különösebben izgalmas a hír, amiért mégis említést teszek róla, az két mondat, ami számomra a legfontosabb - ugyanakkor a legelszomorítóbb - az egész jelentésből.

kattintson ide a folytatáshoz...

2 hozzászólás

Miért nem csillognak az igazán jó honlapok?

Gerry McGovern egyik blog bejegyzésében arról ír, hogy miért nem nyernek a jól használható, praktikus és hatékony honlapok "webdesign" versenyeket, ezzel szemben miért ezek a listavezetők az értékesítések és a bevételek terén.

50 dán "honlap-specialistától" kérdezte meg, hogy mik azok a legfontosabb szempontok, amiket egy új honlap megtervezésénél figyelembe vesznek. (A dánok - más skandinávokkal együtt - a legprofibbak, ha webes üzletről, profitorientált honlapokról van szó.)

kattintson ide a folytatáshoz...

9 hozzászólás

Ne higgyen el mindent

Nézelődtem a neten, elkeveredtem egy honlapkészítő cég oldalára. (Egyébként érdemes folyamatosan "monitorozni" a konkurensek honlapjait, hasznos információkat lehet szerezni!)

Megakadt a szemem néhány szolgáltatásukon, az egyiket úgy érzem muszáj megmutatnom, mert komoly szakmai hibát tartalmaz, így félrevezeti tulajdonképpen az ügyfeleket.

Még mielőtt a konkurencia bemocskolásával vádolna bárki, inkább lementettem az ajánlatról szóló képet, így nem lehet kideríteni, hogy melyik cégről van szó.

kattintson ide a folytatáshoz...

9 hozzászólás

Üzleti blog sorozat #1: A blogolás 6 alappillére

Ahogy ígértem, indul az üzleti célú blogolásról szóló sorozat. A sorozat célja, hogy megvilágítsam a cégvezetők és marketingesek számára, hogy miért van létjogosultsága a blognak az üzleti életben, és miért tartom (nálam okosabb szakemberekkel együtt) a jövő egyik meghatározó vállalati kommunikációs eszközének.

A blog és más kommunikációs eszközök 6 jelentős dologban térnek el egymástól. Ezek a kulcstényezők egyenként megtalálhatók máshol is, de így együtt csak a blogokra jellemzőek.

kattintson ide a folytatáshoz...

1 hozzászólás

Az üzleti blog - bejegyzés sorozat

Amióta magam is beléptem a blogolás világába, egyre inkább kezdem érezni (és megérteni), hogy a cégek számára az üzleti blog egy hihetetlen nagy lehetőség, egy fantasztikusan jól használható eszköz.

Nemrég kaptam kézhez az Amazon.com-tól rendelt könyvem, a Naked conversations-t, melynek alcíme "how blogs are changing the way businesses talk with customers". Szerény fordításom szerint magyarul: "hogyan változtatják meg a blogok a cégek és fogyasztóik közötti kommunikációt".

Az olvasottak alapján - ha lehet - még világosabb számomra, hogy a sikeres, vagy sikerre törő cégek nem tehetik meg, hogy ne foglalkozzanak a blogok üzleti felhasználási lehetőségeivel. Ezen felbuzdulva egy bejegyzés sorozatot indítok, amiben gyakran fogok a könyvben olvasott remek példákra és összefoglalókra hivatkozni.

Az első rész címe "A blogolás 6 alappillére" lesz. Vagy valami hasonló :) .

Addig is ajánlom figyelmébe a témában íródott 6 perces blog kalauz című cikkünket.

Szóljon hozzá!

Mi a CTnetwork?

Mivel azt tapasztalom, hogy csak kevesen ismerik az itthoni piacra (is) szánt online marketing eszközöket, ezért bemutatnám őket, elsőként a CTnetwork-öt. (A sorrendnek nincs jelentősége.)

Először is idéznék a CTnetwork saját bemutatkozójából:

A CTnetwork internetes hirdetési forma, mellyel költség-hatékonyan eléri célcsoportját, vásárlóit.

A Hirdető által elkészített és beállított szöveges hirdetések a CTnetwork hálózat weboldalain jelennek meg. Fontos előnye, hogy a Hirdetőnek csak a hirdetésre kattintások után kell fizetnie, vagyis a valós érdeklődések után.

kattintson ide a folytatáshoz...

1 hozzászólás

Rövid URL (web cím): a 3 legfontosabb érv

Korábban már írtam a rövid URL-ekről, de most megint szóba hozom a témát, mert olvastam egy jó összefoglalót a mellette szóló érvekről.

Bele is vágok a közepébe (aki nem tudja mi a rövid web cím, megnézheti a korábbi bejegyzésemben):

  • Esztétika, megjegyezhetőség. Vajon melyik mutatt szebben, és melyiket lesz könnyebb egy beszélgetés során továbbadni ismerősünknek: a.) www.totalprint.hu/kellek.php?kateg_id=524&tipus_id=192, vagy b.) www.totalprint.hu/kellek/toner/hp? Azt hiszem a rövid URL előnye nyilvánvaló.
  • Keresőoptimalizálás. Az optimalizálásnak egyik fontos eleme, hogy az adott oldal címében szerepelnek-e a releváns kulcsszavak. Az előző példa a.) esetében nem szerepel kulcsszó, addig a b.) példában a toner és a márkanév is szerepel, ami bizony jócskán erősíti a pozíciót a keresőkben a szükséges keresőkifejezésekre.
  • A "mi profik vagyunk" érzés kommunikálása. Ez nem annyira egyértelmű előny, de szerintem igenis van jelentősége. Még a számítógéphez / internethez kevéssé értők is észreveszik, hogy egy web cím értelmes-e vagy sem. Az is hozzájárul a profizmus képéhez, ha egy cég még az ilyen látszólag apró dolgokra is figyelmet szentel.

7 hozzászólás

Merjünk nemet mondani!

Az üzleti életben - a mi szempontunkból pedig elsősorban a marketing munka során - gyakran megesik, hogy olyan lehetőségeket és megoldásokat is ki szeretnénk használni, amiket bizony nem kellene. Ez a hozzáállás az emberek egyik alaptulajdonságából eredeztethető: általában sokkal optimistábbak vagyunk magunk dolgait illetően, mint más kívülállók esetében. Tipikusan: "azért mert nekik nem sikerült, nekem biztosan fog, mert én...", valószínűleg Önnek is ismerős ez. Pedig nem biztos, hogy sikerülni fog.

Összeszedtem néhány dolgot, amire szerintem Önnek is nemet kellene mondania:

kattintson ide a folytatáshoz...

Szóljon hozzá!

Mikor ér véget a hazudozás?

Történetünk két szereplője egy átlagos magyar kisvállalkozás, illetve a vele kapcsolatban álló "webdesign" cég. (Nem, nincsen szó politikáról!!)

A kkv cég elhatározza, hogy honlapot "kell csináltatni". Általában valamilyen belső vagy külső ismerős tanácsára felkeres egy webdesign céget. A cégvezető vagy marketinges elmondja mire gondoltak, milyen ötleteik és igényeik vannak. A webdesign cég helyesel, "mindent meg tudunk csinálni", ajánlatot adnak, és előbb-utóbb megköttetik az üzlet.

A kisvállalkozásnak hamarosan elkészül a szép új honlapja, ami külsőre tetszik a cégvezetőnek / marketingesnek, tetszik a webdesign cégnek, és lehet, hogy tetszik a célközönségnek is.

kattintson ide a folytatáshoz...

8 hozzászólás

Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19