7 perces összefoglaló a keresőoptimalizálás lényegéről

A keresőoptimalizálás jelentősége mára vitathatatlanná vált, számtalan könyv, blog bejegyzés, cikk és egyéb tartalom született a témában már magyarul is. A témáról magam is szinte a végtelenségig tudnék beszélni, mégis össze lehet foglalni az alapvető tudnivalókat 7 percben, és 3 fő pontban.

A mai blog bejegyzésem éppen erre tesz kísérletet. Óra indul! Kezdjük a 3 lényegi pontot röviden:

1. Struktúra - a honlap felépítése, működési környezete, az információk elrendezésének módja, a használt "nyelvezet" és ezekhez hasonló szempontok jelentősen befolyásolják az elérhető eredmények milyenségét.

2. Tartalom - a honlap tartalmának összhangban kell lennie azzal kulcsszóval (vagy kulcsifejezéssel), amire a felhasználó keres, különben nem lesz meg a várt eredmény.

3. Linkek - a keresőprogramok vizsgálják a honlapra mutató linkek számát, minőségét és relevanciáját. Megfelelő linkeltség nélkül általában nem érhető el jó eredmény.

Fontos: a blog bejegyzésnek nem az a célja, hogy bárkit is megtanítson a keresőoptimalizálás csínjára-bínjára, hanem inkább az, hogy egy gyors, átfogó képet kaphasson a témáról. Ha ez a célja, akkor a legjobb helyen jár!

Keresőbarát honlap struktúra és környezet

1. Nagyon fontos, hogy alapesetben minden oldal a "200 OK" válaszkódot küldje, mert ez jelenti azt, hogy "minden rendben". Ha egy URL megváltozik, netán megszűnik a tartalma, akkor gondoskodni kell az "utódjáról", vagyis "301"-es kóddal megmondani a keresőknek, hogy mi az új URL. (Ennél több már nagyon szakzsargon lenne, ehhez nem kell feltétlenül értenie.)

2. Kerülje a sok kép vagy flash tartalom használatát, mert ezek jórészt láthatatlanok a keresők számára. Ha például egy képen szerepel egy szöveg, ami kulcsszót tartalmaz, az a rangsorolás szempontjából érdektelen lesz, hiszen a kereső nem fogja tudni felismerni a szöveget.

3. Érdemes kerülni a Javascript vagy a flash alapú navigációt ("menüt"). A Google például az egyes oldalakon lévő linkeket követve térképezi fel a honlapokat, és bizony nem mindig tud megbírkózni a Javascript vagy flash technikával készült linkekkel.

4. Minél több felesleges dolog van a honlap HTML kódjában, annál több "szeméten" kell átverekednie magát a Google robotjainak az értékes tartalomért, ami szempont a rangsorolásnál. A Javascript kódokat és a CSS formázást külső fájlokba érdemes szervezni, és fontosabb tartalmakat minél fentebbre kell elhelyezni (ez utóbbi szempont felbukkant az előző, linkösszehasonlítós írásomnál is).

5. Kerülni kell az ugyanazt tartalmazó oldalakat használatát, mert a Google ki fogja ezeket szűrni a találati listájából duplikálás gyanújával. Minden egyes aloldalnak legyen egyedi, értékes tartalma!

6. Gondoskodjon róla, hogy a honlapja megbízható, stabil szerveren legyen elhelyezve olyan IP cím tartományban, amin nem osztoznak "kétes" tartalmú és működésű honlapok, mert ezek rontják a "becsületes" honlapok ázsióját. Amennyiben Magyarország a fő célterülete, úgy lehetőleg .hu-s domain nevet használjon!

A honlap tartalma (ún. on-page vagy on-site tényezők)

1. Olyan tartalmat tegyen fel a honlapra, ami kielégíti a potenciális vásárlók információéhségét és "fogalmazási" igényét. Ha a szakmában elfogadott szövegeket használ, az a kollégáknak tetszeni fog, de az érdeklődőknek nem biztos! Általában véve nem ajánlott a szakmai zsargon használata, hacsak nincs erre jó indok (pl. szakembereknek szóló honlap).

2. Korábbi webanalitikai adatok vagy Google Adwords segítségével, valamint a saját tapasztalatai alapján próbálja meg feltérképezni, hogy mik azok a kulcsszavak, amikre gyakran keresnek a potenciális vásárlók! Kiemelném, hogy potenciális vásárlók, mert nem számít a nagy látogatottság, ha azt nem a vevőjelöltek generálják, hanem "nem-vevők".

3. Ha megvannak a fontos kulcsszavak, akkor a honlap tartalmát ezekre a kulcsszavakra kell kihegyezni. Lényeges irányelv, hogy a különböző kulcsszavakat lehetőleg különböző aloldalakon használja, mert így 1-1 aloldal bizonyos kulcsszavakra tényleg "erős" lehet.

4. Négy olyan kiemelt terület van egy HTML oldalban, ahol nagy jelentősége van a kulcsszavak használatának, ezek pedig a következők:

- az oldal title eleme
- az oldal URL-je
- az oldal H1 eleme (minden oldalon csak egy H1 lehet!)
- az oldal szövegezése: min. 200-250 szó / oldal, min. 3-4 kulcsszó említés

A honlap külső linkeltsége (off-page / off-site tényezők)

1. Minden link, ami az egyik honlapról a másikra mutat egy "szavazat", ami számítani fog a Google rangsorolásánál. (Bővebb infó a linkekről előző írásomban: Nincs két egyforma link!)

2. Linkeket el lehet helyezni partnereknél, beszállítóknál, blogokon, katalógusokban, linkajánlókban, hírportálokon, stb. A linkek szövegének lehetőleg olyan kulcsszavakat kell tartalmaznia, amikre szeretné a honlapot jobb helyen tudni a Google-ben. Egy link a "Kattintson ide!" szöveggel korántsem olyan értékes például, mint egy másik, "Adwords hirdetések kezelése" szöveggel - amennyiben a célzott honlap az Adwords hirdetések kifejezésre jobb helyen szeretne szerepelni.

3. Ugyanezek igazak az ún. belső linkekre is, amik pl. a honlapja főoldaláról egy aloldalra mutatnak. Legyen ezeknek a linkeknek is kulcsszót tartalmazó szövege - annak megfelelően, hogy milyen aloldalra mutat a link!

Igen, tényleg ennyi a légyeg!

Nos, a fentiek (nem csak az én) véleményem szerint lefedik a teljes keresőoptimalizálási "tudomány" 80%-át. Persze nem titok, hogy a konkrét megvalósítás módja és a maradék 20% lesz az, ami eldöntheti, hogy 1. vagy 27. helyen lesz a honlapja a kívánt kulcsszóra.

Ha tetszett az írás, kérem nyomja meg a "Tetszik" gombot az írás alatt!

Amennyiben nem akar kockáztatni és kísérletezni, hanem biztosra menne, akkor vegye igénybe keresőoptimalizálással kapcsolatos szolgáltatásainkat!

Forrás: az írás alapja egy hasonló című, korábban megjelent (angol nyelvű) írás.

Tetszett? Íme az "Online marketing okosságok" hírlevél!

Jelentkezzen ingyenes hírlevelünkre, hogy érthesíthessük az új blog bejegyzésekről, tanulmányokról, tippekről! Havonta max 2-3 levélre számíthat.

Hírlevél infó: Csak hasznos és érdekes infók, spam soha, vagyis nem vagyunk rosszfiúk! Még több infó »

További olvasásra ajánljuk:

Hozzászólások:

Tomás
2011.01.14. 13:13

Köszönöm, jó összefoglaló!

válasz erre

Kuti Istvánhttp://hirlevelmanager.hu
2011.01.14. 13:14

Na ez több lesz, mint 7 perc!
Elolvasni persze lehet, de jól megérteni, emlékezetbe vésni... gyakorlatban alkalmazni....
MIndenesetre kösz!
Precíz munka!

válasz erre

Balogh Bélahttp://fajdalom.1calm.com/
2011.01.14. 13:45

Jó hogy mondod ezeket.
Legalább teszek egy két változtatást.

válasz erre

Szalai Károly
2011.01.14. 13:53

Kedves Kristóf!

Érdekelne, hogy mi a meglátásod a valid HTML kódra, mint egy SEO tényező. Oké, hogy ma már nehéz összehozni egy teljesen valid oldalt, de vajon számít ez a seo-ban?

Usability szempontból nyilván jó, ha a böngésző futását nem akadályozzák meg a hibák, de lehet ez kihatással a keresési eredményekre? Olvastál már erről valamit?

Köszi a válaszod!

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.klikkmarketing.hu/blog
2011.01.14. 14:01

Károly (4): mindenképpen törekedni kell a valid (tehát a szabványnak teljes mértékben megfelelő) HTML kódra. Van egy határ ugyanakkor, amikor fontosabbak lesznek azok a megoldások, amik esetleg invaliddá teszik a kódot annál, mintsem hogy ne valósítsuk meg őket.

Szóval röviden az a véleményem, hogy törekedjünk a validságra, de jelentéktelen hibák miatt ne fájjon a fejünk, ha a hibák egy amúgy értékes funkcionalitás miatt keletkeznek.

Például nem feltétlen valid a "Facebook like" funkció néhány megoldása, de ez nem igazán érdekel, mert SEO szempontból ez elenyésző (gyakorlatilag 0) következménnyel jár, viszont honlap működés és marketing szempontból nagyobn fontos.

válasz erre

Szalai Károly
2011.01.14. 14:16

Akkor egyetértünk. Főleg igaz ez, mikor már egy youtube videó beillesztése sem valid.

válasz erre

Orovec Dávid
2011.01.14. 17:06

Persze ha azt vesszük alapul, hogy a seo az onsite-seo és offsite seo-ból áll akkor mondható, hogy a 100%át lefedtük. De ha azt nézzük, hogy miből áll az onsite seo, akkor azért nagyon erős kijelentés, hogy 80%-ot lefed, én inkább csak 1% alatti lefedettségnek mondanám a leírtakat.

A validság egy olyan dolog, ha szánsz rá időt akkor minden megoldható valid módon. És a html5+css3 nak köszönhetően egyre könnyebb lesz.

Facebook gombokat is meg lehet úgy oldani, hogy valid legyen csak módosítgatni kell rajta. A youtube által adott kód sem valid ez igaz, de kis módosítással validdá tehető.

válasz erre

kustor zsuzsannahttp://bunt.hu
2011.01.14. 18:42

Kristóf!
Nagyon köszönöm ezt az anyagot, kénytelen leszek jobban elmélyedni ezekben a dolgokban, hogy tényleg
használni is tudjam, bár szerintem ezeket elsősorban a honlapkészitést vállalóknak kellene tisztában lennie. Nyilván azért bizunk meg másokat ezzel, mert nem érthetünk mindenhez.
Köszönettel: Kustor Zsuzsa Bunt

válasz erre

Szalai Károly
2011.01.15. 12:51

Dávid, neked is igazad van. Megoldható a valid kód, csak azért az ember elvárhatná, hogy valid kódot kapjon, főleg az ilyen nagyoktól.

válasz erre

Sipos Andráshttp://www.dashaus.hu/
2011.01.15. 15:46

Köszi, nagyon jó a cikk!

válasz erre

Ferihttp://www.topaukciok.hu
2011.01.15. 22:19

Jó összefoglaló volt, köszi!

válasz erre

Gergely Zoltánhttp://kooperacio.com
2011.01.16. 06:54

,,Szakmai zsargon használata"

Kedves Kristóf.
Évek óta ismerjük egymást, bár nem dolgozunk együtt.
Mindig pozitív érdeklődéssel, szakmai nyitottsággal olvasom cikkeidet, írásaidat.

Csatlakozni szeretnék álláspontodhoz a szakmai zsargon címszónál. Munkámból kifolyólag napi szinten olvasok, elemzek céges és vállalkozói honlapokat. Gyakran tapasztalom azt, hogy a személyes bemutatkozáson túl, gyakran használnak olyan szavakat, kifejezéseket, amik bár trendi szavak az üzleti életben, de nem biztos hogy oda való, vagy az írója nincs tisztában a fogalmával.
Egyszerű példa:
Olvasok egy üzleti ajánlatot, és mivel érdekel, ezért válaszolok rá, kérdéseket teszek fel. A kérdéseim a honlapon leírtakhoz kapcsolódnak, viszont én is szakmai (üzleti) nyelven, de közérthetően és magyarul írom. Tapasztalatom szerint jó néhány cég (KFT, BT.) vezető nem érti a kérdésem.
Miért nem? Mert nincs tisztában a trendi üzleti szavak fogalmával, mégis azt használja publikáláshoz. (lemásolja, kióllózza más honlapokról, mert jól mutat, vagy hitelesebbnek akar látszani).

A te írásaidban ez soha nem jelenik meg, nem tükröződik. A kommentekből is látszik, hogy mindenki megérti a tartalmat, a mondanivalódat. Én is ezért olvaslak örömmel és tisztelettel.

válasz erre

Farkas Tiborhttp://forexstrategiak.com
2011.01.19. 12:15

Remek összefoglaló és az is tetszik, hogy a "tetszik" szót és nem pedig a "lájk"-ot használod a végén.

válasz erre

Reizer Veronika
2011.01.29. 12:15

Szia!!!
Nagyon jól és érthetően írsz. Bár pár kifejezést meg kellett kérdeznem az ismerősömtő.
A 'H1 elem' és a 'Title elem' pontos definíciója, mi?
Ha meg tudod valamilyen formában adni, megköszönöm.

üdv:
R. Vera

válasz erre

Ingatlanhttp://www.dashaus.hu/
2011.01.29. 12:18

Érdemes alkalmazni ezeket a módszereket és hozzáértő szakembertől segítséget kérni!

válasz erre

Kristóf
2011.01.29. 21:46

H1 és title elemek: ezek a weboldalak forráskódjában (amiben "beprogramozzák" őket) szereplő elemek, a H1 (heading 1) a legfelső szintű cím-elem, a title pedig az egész oldalnak a címe, amely a böngésző ablakának a tetején jelenik meg, ill. a Start-sorban is.

(nem a cikkíró Kristóf voltam :))

válasz erre

Nerohttp://seobaglyak.u4.hu
2011.01.30. 10:27

Az hogy a kod valid van nem valid semmi szerepet nem jatszik a ransorolasnal es ez igy van jol. Semmi ertelme nem lenne szamitasba venni. Ha megjelenik a bongeszoben es a usernek jo akkor a googlenek is jo. Nem erdekli hogy valid vagy nem.

válasz erre

Szalai Károly
2011.01.30. 20:44

Nero: Lehet,hogy igazad van, és a valid kód seo szempontból tekintve nem érdemleges, de usability szempontból annál inkább.

"Ha megjelenik a bongeszoben es a usernek jo akkor a googlenek is jo."

Ezzel nem értek egyet.

Minél durvább hibák vannak a forráskódban annál valószínűbb, hogy az oldal eltérően fog kinézni más-más böngészőben, esetenként belassíthatja a böngészőt, vagy akár le is fagyaszthatja.

Ilyen szempontból pedig akár már a googlenak is érdemes lehet számba venni.

OFF:
Kristóf, miért van az, hogy a hozzászólás értesítő e-mail minden alkalommal háromszor érkezik meg?

válasz erre

Kristóf
2011.01.30. 21:55

Károly: nekem csak 1-1 értesítő jött: ma délelőtt és most este egy. (egy másik Kristóf)

válasz erre

Zámbó Gergő
2011.01.30. 22:41

Jó összefoglaló.

Alant egy link, ahol vezető külföldi keresőoptimalizáló fejesek boncolgatják ugyanezt a kérdést.

http://www.seomoz.org/blog/my-personal-opinion-90-of-the-rankings-equation-lies-in-these-4-factors

válasz erre

Gergely Zoltánhttp://kooperacio.com
2011.01.31. 07:06

Kedves Kustor Zsuzsanna,
Tetszik a hozzászólásod, mert érdekes a téma, amit kifejtesz.
,,Nyilván azért bizunk meg másokat ezzel, mert nem érthetünk mindenhez".
Valóban, azért bízunk meg másokat. Hiszen nem érthetünk mindenhez.
Viszont ha azt nézzük, hogy néhány egyszerű technikai alkalmazásért, amit mi is el tudunk végezni néhány perc alatt (!), miért is fizessünk 10 - 20 000 Ft-ot a technikusnak? Én marketinges vagyok közel 2 évtizede. Távol állt tőlem a technikai, szerkesztési ismeretek. De kénytelen voltam megtanulni, mivel tudatlanságomért súlyos pénzeket kellett fizetnem.

Néhány egyszerű példa a hazai tarifákból:
- Google webkeresőbe regisztráció:
20 000 Ft ( kb. 5 perces munka)

- Honlapon ingyenes számláló beillesztése:
5 000 Ft. (kb. 5 perc)

- Modulok, php programok beillesztése:
5 - 40 000 Ft/darab.

Így kénytelen voltam megtanulni, amit azóta sem bántam meg. Most már ez lett az egyik hobbim.
Mindig érdemes tanulni.

válasz erre

Kiss Roland
2011.02.01. 22:53

Valóban jó cikk. Emberi nyelven, közérthetően van megfogalmazva Gondolom főleg azok olvassák akik a témában azért nem kezdők. Egyetlen megjegyzésem lenne az előttem szólóhoz.

Nyilván vannak olyan egyszerű műveletek amiket bárki kis utánajárással meg tud valósítani és ezért nézetem szerint is szemtelenség pénzt kérni, de az általad felsorolt 3 dolog közül mondjuk egy php kód megírása nem ezek közé tartozik.
Szóval én azon az állásponton vagyok, hogy igen is bízzák ezt szakemberekre, azok akiknek igénye van rá.

válasz erre

Várfi Tamáshttp://www.vieeye.hu
2011.05.05. 20:11

Kedves Kristóf! Valóban egy jó cikket kaptunk, ami amellett, hogy valóban jól összefoglalja a keresőoptimalizálást érthetően van megfogalmazva!

Mivel Magyarországon is egyre több cég jelenik meg a neten, köztük sok kkv, akik maguk kezdik el "fejleszteni" az oldalukat, ezért fontosnak tartom, hogy közérthetően legyen megfogalmazva számukra minden keresőoptimalizálással kapcsolatos információ, hogy pl. a fent említett Googlebe történő regisztrációért ne fizessenek 20000 Ft.

Törekednünk kell, hogy ők is könnyen megértsék és megtanulják ezeket a dolgokat, mert ez mindenkinek a hasznára válik.

válasz erre

fitness teremhttp://www.fitness-terem.info/
2011.12.18. 19:33

"Kerülni kell az ugyanazt tartalmazó oldalakat használatát, mert a Google ki fogja ezeket szűrni a találati listájából duplikálás gyanújával. Minden egyes aloldalnak legyen egyedi, értékes tartalma!"

Mi a helyzet, ha szinte minden aloldalon van egy pár soros szöveg, ami ugyanaz? (A többi tartalom egyedi)

Ez hátrány?

válasz erre

divatos köntösökhttp://www.kontosok.com
2012.02.11. 18:14

Köszönjük az értékes információt.

válasz erre

poppy köntösökhttp://www.fehernemu.eu
2012.02.11. 18:16

Nagyon szépen összeszedett információ. Köszönjük, hogy megosztottad velünk!

válasz erre


Szóljon hozzá, kérdezzen, reagáljon Ön is:



E-mail címe nem jelenik meg az oldalon!


Honlapjának címe megjelenik az oldalon!


Mi Magyarország fővárosa? Ha tudja a választ, akkor Ön nem spam robot. :)