"Gépház" címkéjű blogbejegyzések
2010.12.28. 11:27téma:Online marketingcímkék:adwordsanalyticsgépház
A számlázórendszerünk szerint 2007 novemberében vásárolták meg az első Google Adwords oktatóanyagunkat, 2008 szeptemberében pedig elindult a Google Analytics tananyagunk értékesítése.
Az évek alatt rengeteg vásárlónk lett, a döntő többségük elégedetten használta a tananyagokban rejlő tudást, sokukból azóta már elégedett ügyfél lett.
Idén szeptemberben a Primodesign átalakult Klikkmarketinggé, ami az eddigi legjelentősebb v'áltozás volt a cég életében. Biztosak voltunk benne, hogy komoly előrelépés lesz ez - és így is lett!
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.08.31. 14:09téma:Egyébcímkék:gépház
Ez az utolsó írás a Primodesign.hu blogban - ha nem tudja miért, akkor olvassa el ezt: Valami véget ér...!
Előző írásomban bemutattam, hogy az új honlapon (új domain, új brand, új élet) hogyan fogunk majd érdeklődőket (látogatókat) "szerezni", illetve hogy miként szeretnénk őket "maradásra bírni"!
Vannak látogatóink, de mi lesz velük?
Eljutottunk hát addig, hogy van megfelelő számú érdeklődő, akik ráadásul nem hagyják azonnal faképnél a honlapot, mert mindenképpen találnak valami olyan információt, ami érdekli őket. Figyelembe véve, hogy a végső cél az, hogy az érdeklődőkből vásárló (ügyfél) legyen, két végeredmény lehetséges: az érdeklődő egyből vevővé válik, vagy nem - ez utóbbi esetben jó esély van rá, hogy a közeljövőben nem fog találkozni a honlapunkkal.
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.08.26. 11:07téma:Egyébcímkék:gépház
Tegnap felvázoltam, hogy milyen megfontolandó szempontok vannak egy cég online jelenlétének megtervezése kapcsán. Ígéretemnek megfelelően ma néhány konkrét részletet is elárulok, remélem tetszeni fog!
Sorozat infó: ez a Primodesign brand/márka váltásának konkrétabb részleteit bemutató blog bejegyzés sorozat második része! Az első részt megtalálja itt!
Emlékeztetőül, egy új honlap megtervezése kapcsán át kell gondolni, hogy mi kell ahhoz, hogy
- "begyűjthessük" a szolgáltatásaink iránt érdeklődőket,
- rávegyük őket (jó értelemben) a maradásra,
- okot adjunk a rendszeres visszatérésre,
- végül vásároljanak tőlünk,
- majd vásároljanak újra és újra, és újra, és újra...
Ma megnézzük az első 2 pontot!
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.08.25. 10:59téma:Egyébcímkék:gépház
Pontosabban: szeretné, hogy végre valaki példát mutasson? Nagyon gyakran érzem azt az érdeklődőkön, hogy tanácstalanok abban a tekintetben, hogy "oké, oké... értjük, hogy lehet jól csinálni az online marketinget, de mégis hogyan???". (Aki ügyfelünk lesz, annak persze megszűnik az ezzel kapcsolatos fejfájása!)
Legújabb írásom egy sorozat folytatása, ami a Primodesign teljes megújulásáról és brand váltásáról szól! (Nézze meg az első és a második bejegyzést is, ha nem érti miről van szó!)
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.08.16. 10:33téma:Egyébcímkék:gépház
Minek ennyi herce-hurca egy online marketinggel foglalkozó cég honlapjával vagy egyéb online "dolgaival" kapcsolatban? - kérdezhetik sokan magukban. A válasz viszont - szerintem - benne van a kérdésben!
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.08.11. 13:03téma:Egyébcímkék:gépház
Rendhagyó blog bejegyzés a mai. A Primodesign több, mint 5 éve van jelen a hazai online marketing piacon. Folyamatosan követtük a trendeket, lépést tartottunk a hazai és nemzetközi szakmával, sőt számos tevékenységet mi kezdtünk el itthon elsőként, vagy a legelsők között.
Végeztem egy kis visszatekintést az elmúlt évekre, s nem tagadom sok - utólag - megmosolyogtató dolgot csináltunk. :) Mai szemmel például "gagyinak" tűnhetnek a mindenkori primodesign.hu honlap korábbi verziói - bár nem szabad elfelejteni, hogy mik voltak anno a "menő" dolgok.
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.07.27. 15:56téma:Adwordscímkék:gépház
Az imént fejeztem be a Google Certification Program keretében bevezetett szakértői vizsgák közül az egyik haladó szintűt, ami a keresőhirdetésekre van kihegyezve.
Ezzel máris kaptam egy ilyen "plecsnit":
kattintson ide a folytatáshoz...
2010.05.20. 14:21téma:Adwordscímkék:gépházújdonság
Múlt héten voltam egy Google által rendezett "napon", ahol az egyik fő téma az Adwords minősítési rendszerének megújítása volt. Korábban valaki vagy minősített szakértő volt, vagy nem, és ezt a minősítést 2 évente kellett megújítania.
Ezt a címet Magyarországon az elsők között szereztem meg még 2007 elején, az erről szóló (akkori) büszkélkedésem a másik blogomon olvasható: Google Advertising Professional minősítés! :)
Ez az egyszintű képesítés mára elavult, hiszen olyan összetett lett az Adwords és olyan ütemben fejlődik, hogy egyrészt szükségessé vált, hogy legyenek szintek a minősítésben (a szakértők között is legyenek jó ill. még jobb szakértők), másrészt a 2 éves érvényesség már túl sok, 2 év alatt ugyanis rengeteget változhat a rendszer.
kattintson ide a folytatáshoz...
2009.11.23. 17:23téma:Adwordscímkék:eszközökgépház
Többször írtam már az Adwords Editor (magyarul Adwords Szerkesztő) szoftverről, ami a Google Adwords használatát hivatott megkönnyíteni, meggyorsítani és plusz lehetőségekkel kiegészíteni.
Ezúton is szeretnék mindenkit bíztatni, hogy próbálja ki ezt az ingyenes programot, biztosan nem fogja megbánni! (A linkelt bejegyzésben összefoglaltam a legfontosabb előnyeit, ezért most nem is írnék róla részletesebben.)
A mostani bejegyzés apropója, hogy a Google készített velünk egy ún. "Sikerörténet" kiadványt, amiben az általunk tapasztalt előnyök bemutatásával próbálják népszerűsíteni az Adwords Editort.
kattintson ide a folytatáshoz...
2009.10.28. 14:59téma:Adwordscímkék:gépház
Múlt héten kezdtem leleplezni az új (illetve megújuló) szolgáltatásainkat. Elsőként az Adwords auditot mutattam be, illetve elindítottam egy nyereményjátékot. A játék részleteit a linkelt bejegyzésben elolvashatja, a mostantól számított egy órán belül rendelést leadók még szerepelni fognak a holnapi sorsolásban!
A ma bemutatott szolgáltatás sem kevésbé érdekes az Adwords téma kapcsán, de más iparágakból már ismert "megoldásról" van szó, méghozzá a tanácsadásról vagy konzultációról. (A konzultáció szó talán jobban fedi a valóságot.)
kattintson ide a folytatáshoz...
2009.10.21. 14:35téma:Adwordscímkék:gépház
Tapasztalataim alapján egy Adwords hirdetéseket is használó kkv (vagy mikrovállalkozás) vezetője a következő három helyzet valamelyikében van:
- ő maga kezeli a hirdetéseket (tipikusan mikrovállalkozásoknál), ez azt jelenti, hogy talán maga sem tudja, hogy jól csinálja-e
- házon belül foglalkozik vele valaki (pl. a marketinges), ez esetben azt nem tudja, hogy a megbízott munkatárs igazából milyen munkát végez (ő bizonyára azt állítja, hogy jót, de ki tudja, hogy ez igaz-e?)
- külső cég kezeli a hirdetéseket, ez esetben is igaz, hogy valószínűleg rendszeresen a "minden rendben van" jellegű választ kapja a "mégis milyen hatékonysággal hirdetünk?" kérdésre, ha a céghez fordul
Tulajdonképpen egyik esetben sem könnyű a dolga, mert olyanok véleményére kell hagyatkoznia a hirdetések valódi hasznának megítélésekor, akik vagy maguk sem értenek igazán az Adwords-höz, vagy nem feltétlen áll érdekükben, hogy az esetleges rossz híreket is közöljék.
kattintson ide a folytatáshoz...
2009.10.20. 11:48téma:Adwordscímkék:gépház
Mindenki ismeri a mondást, hogy "aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja"! Nem filozofálgatni akarok, csak ide illőnek éreztem ezt, mert több leendő ügyfelünk csodálkozott már rá arra kapcsolatunk kezdetén, hogy "jééé, foglalkoznak Adwords hirdetések elkészítésével/kezelésével is, nem csak a tudáscsomagjuk van??". Nos, igen.
Eljött az idő, hogy változtassunk a helyzeten, és mostantól a honlapon is komolyabb hangsúlyt helyezünk szolgáltatásaink népszerűsítésére.
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.10.18. 14:39téma:Adwordscímkék:gépház
A lényeg: ezennel megnyitom Magyarország első kizárólag Google AdWords-zel foglalkozó blogját! Ha ismeri a KKV Online-marketing Blogot, akkor felmerülhet a kérdés, hogy - mivel ott is sokszor foglalkoztam AdWords-zel - miért nyitok egy új blogot?
A válasz az, hogy a téma megérdemel egy teljesen különálló hazai, magyar nyelvű "központot", amit e honlap keretében fogok/fogunk kialakítani. De a blog az első lépés ezen az úton, amit számos további követ majd! Lesz például "a szakértő válaszol" rovat, és lesz néhány olyan online eszköz, ami azt hiszem nagy segítséget fog jelenteni a magyar AdWords használók számára.
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.09.03. 08:05téma:Analyticscímkék:gépház
Talán nem veszett még a feledés homályába az augusztus elején tett bejelentésem, miszerint készül egy Analytics e-book.
Terveink szerint az e-book szeptember 24-én lesz kész, ettől az időponttól lehet majd megvásárolni. A "korán kelők" viszont már most tehetnek valamit azért, hogy egyrészt az elsők között szerezzék meg az e-könyvet, másrészt a bevezető akció keretében lényeges kedvezménnyel jussanak hozzá!
Készítettünk a projekt számára egy külön honlapot, ahol előzetes regisztrációért cserébe
- jogosult lesz a bevezető akcióban való részvételre,
- sőt: nyerhet egy ingyen példányt (ha van kedve egy kis játékhoz)!
Ha nem akar lemaradni erről a nagyszerű lehetőségről, akkor regisztráljon itt: Analytics Egyszerűen!
A korábbi "kommentelős" játék nyerteseit hamarosan értesítem!
2008.08.13. 10:30téma:Egyébcímkék:gépházvélemény
Tegnapi bejegyzésemben a robotika három törvényéről ejtettem néhány szót, mindezt az Én, a robot című Asimov könyv elolvasása kapcsán.
Mivel ez egy üzleti blog, jogos az elvárás, hogy ne sci-fi irodalomról társalogjunk, ezért már tegnap is jeleztem, hogy a hosszúra sikeredett bevezető írás után lesz azért üzleti mondanivaló is!
A könyv és a törvények kapcsán kicsit meglódult a fantáziám, és egy (szerintem) érdekes gondolaton kezdett járni az agyam! Ha valaki online marketing szakmai témát sejtett a háttérben, az tévedett! :)
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.08.06. 10:27téma:Analyticscímkék:ajánlógépházhírek
Rengetegen használják a weboldaluk látogatottsági adatainak elemzésére a Google Analytics programot. Nem véletlen ez, mert az Analytics

- ingyenes,
- a Google neve fémjelzi,
- könnyen beüzemelhető,
- egyszerű és szép grafikus kezelőfelülete van,
- a legfontosabb információk kinyerhetők belőle,
- és mérhetők vele a konverziók.
Sokan használják, de még mindig nem elegen!
Nem akarok titkolózni: készül egy e-book a Google Analytics beállításval és használatával kapcsolatban, amit szeretnék minél inkább az érdeklődők elvárásaihoz igazodva összeállítani.
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.07.09. 14:50téma:Egyébcímkék:gépház
Az előző részben azt ígértem, hogy bemutatom milyen szükséges változtatásokat találtunk ki a webanalitikai elemzések-, ill. a megfigyeléseink hatására. Lássuk!
Nem kellett hozzá különösebb elemzés, hogy rájöjjünk: a honlap szíve a blog. Az elemzésekkel persze alá tudtuk támasztani ezt a feltételezést, ami nagyon szépen megmutatkozik az analitikai számokban is.
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.06.25. 08:32téma:Egyébcímkék:gépház
Az előző bejegyzésben leírtam, hogy mik voltak az alapvető motivációk az új honlap elkészítésekor. Most arról szeretnék beszélni, hogy mik azok a megtartandó elemek, amikre kiemelt figyelmet kellett fordítanunk.
(Megj.: most persze konkrétan a primodesign.hu-ról van szó, de ne kövesse el azt a hibát, hogy "ez nálunk úgysem menne így", inkább próbálja meg az esetleges saját példájára ráhúzni a gondolatmenetet!)
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.06.20. 15:05téma:Egyébcímkék:gépház
Na jó, nem fog senki újjászületni (főleg nem élőben), de most betekintést nyerhet a honlapunk teljes átalakulásának legérdekesebb kulisszatitkaiba! :)
Közel két éve működik a honlap többé-kevésbé változatlan formában, s ez idő alatt rengeteg olyan tapasztalatot gyűjtöttünk - mind konkrétan ennek a honlapnak a kapcsán, mind általában az online marketingben -, hogy már "muszáj" újragondolni néhány dolgot.
Az új honlap 99%-os állapotban van, de nem fogjuk"csak úgy" lecserélni, mert szeretném megmutatni, hogy milyen gondolatok vezéreltek a munkánk során, és hogy milyen szempontokat kell majd Önnek is figyelembe vennie, ha egyszer a honlapja újratervezésére adja a fejét.
kattintson ide a folytatáshoz...
2008.06.10. 09:49téma:Egyébcímkék:gépház
Rengeteg olyan kifejezés van az online marketinghez többé-kevésbé kötődő "világban", amit talán sokan ismernek, de a jelentését egyáltalán nem, vagy csak részben tudják.
A "Mit jelent?" rovatban ezentúl megpróbálom a legfontosabb kifejezéseket összegyűjteni, és azok jelentését-, ill. a róla "tudni érdemes" dolgokat bemutatni.
Természetesen van már jónéhány ötletem, de szívesen várom a javaslatokat, hogy miről írjak a rovat keretében. Várom tehát a tippeket, témafelvetéseket a mitjelent@primodesign.hu e-mail címre!
Az első ilyen bejegyzés holnap érkezik, és a long tail (hosszú farok) kifejezés, ill. elmélet lesz a témája.
2008.01.24. 16:09téma:Egyébcímkék:gépház
Figyelem, csak az olvasson tovább, akit érdekel néhány szám, ill. érdekesség a Primodesign tavalyi évével kapcsolatban! :) Kivételesen nincs szó semmilyen szokásos témáról.
kattintson ide a folytatáshoz...
2007.07.20. 12:15téma:E-mail marketingcímkék:gépház
Ha lemarad, előbb-utóbb valamiből biztosan kimarad!
Én is tudom, hogy milyen idegesítő, amikor valaki rendszeresen nézeget egy blogot, mert várja az új bejegyzéseket, aztán amikor véletlen nem néz rá egy ideig, akkor tuti, hogy olyan dologról marad le, amit jó lett volna akkor azonnal tudni!
Iratkozzon fel a KKV Online-marketing Blog INGYENES e-mail értesítőjére, ami minden új blog bejegyzés megjelenésénél automatikusan küld egy rövid értesítőt e-mail címére!
Elég az alábbi két adatot megadnia:
Nem kell félnie a spam veszélytől, bolondok lennénk ilyesmivel lejáratni magunkat!
A blog értesítőről bármikor leiratkozhat, amihez minden értesítő e-mailben találal majd egy leiratkozó linket.
2007.05.07. 09:54téma:Egyébcímkék:gépház
Az alapítványok ugyan nem tartoznak az üzleti szférába, mégis úgy gondolom, hogy számukra is rendkívül fontos lehet egy jó honlap és átgondolt internetes stratégia.
Egy ilyen honlap megtervezésekor természetesen más szempontokat kell figyelembe venni, mint mondjuk egy kkv esetén.
Egyrészt sok olyan segítő szándékú magánszemély és vállalkozás van, akik szívesen támogatnának jó célokat, de nincs egy olyan fix (már kiválasztott) szervezet, amit úgymond gondolkodás nélkül támogatni tudnak/akarnak. Ezekben az esetekben egy jó honlap és egy tudatos internetes promóció segítségével a szemfüles alapítványok sok egyelőre csak "keresgélő", de leendő támogatót tudnának szerezni. Nevezhetjük ezt a cégek üzletszerzési törekvéseivel rokonértelmű célnak.
kattintson ide a folytatáshoz...
2007.02.23. 10:32téma:Egyébcímkék:gépházusability
Aki az elmúlt pár napban járt honlapunkon, észrevehetett már néhány megjelenésbeli változást. A korábbi design és oldal struktúra jó 10 hónapja volt gyakorlatilag érintetlen.
Amiért külön bejegyzést szánok ennek a "hírnek", az elsősorban az, hogy rávilágítsak a folyamatos fejlesztés fontosságára. 10 hónap (de adott esetben kevesebb is) már annyi információval és tapasztalattal szolgál a honlap használóinak viselkedésére, illetve a honlap hatékonyságára nézve, hogy ahol ennyi idő után nincs mit kicsit jobbá csiszolni, az nem is honlap. :)
kattintson ide a folytatáshoz...
2007.02.01. 10:26téma:Adwordscímkék:gépház
Ez a bejegyzés azon kivételes alkalmak egyike (talán az első ilyen), amikor nem lesz szó semmilyen tippről, tanácsról vagy tanulságos megoldásról, hanem egyszerűen csak megosztom az olvasókkal az örömöm. :)
Tudatom tehát kedves olvasóimmal és ügyfeleimmel, hogy a napokban kaptam meg a Google-től a "hirdetési szakértő" minősítést. Ez azt jelenti, hogy a Google maga (!) igazolja, hogy az általa felállított elvárásoknak megfelelő színvonalon végzem a keresőmarketing munkát az Adwords rendszerben. (A minősítés logóját kitettem jobbra az oszlop aljára.) Ha nem látszik a Google hivatalos adatlapja - mert a megtekintéshez be kell jelentkezni azt hiszem -, akkor itt van képként lementve.
Az ügyfelek szemszögéből ez biztosíték arra, hogy megfelelő tapasztalattal a hátam mögött, a rendszer és a keresőmarketing kellő ismeretében kezelem a hirdetéseiket.
Azért különösen értékes nekem ez a "cím", mert tudomásom szerint Magyarországon velem együtt is jóval 10 alatt van az ilyen képesítéssel rendelkezők száma.
2006.12.04. 19:14téma:Egyébcímkék:gépházrss
Jobbra az oldalsávban már az új cím szerepel, de meglévő (RSS-t használó) olvasóimnak szeretném jelezni, hogy a csatorna jelenlegi címe nem lesz elérhető jövő héttől.
Az új cím: http://feeds.feedburner.com/primodesign
Köszönöm a megértést! :)
2006.08.25. 20:14téma:Keresőoptimalizáláscímkék:gépház
Épp az imént néztem meg a pillangószív keresőoptimalizálási verseny állását a Google-ben, és mit látok: első helyen van a mi pillangószív oldalunk. :)
Természetesen a lista szinte napról-napra változik (lehet, hogy holnap éppen lecsúszunk az élről) és gyakoriak a helycserék, az eredmény azonban nem lehet véletlen, hiszen régóta folyamatosan az első találati oldalon tanyázik a versenyzőnk.
Tehát: 558.000 honlap közül (ma legalábbis) az első helyen állunk! Hajrá! :)
2006.07.25. 16:13téma:Keresőoptimalizáláscímkék:gépház
Egy érdekes verseny vette kezdetét, ami hazánkban nem nevezhető elterjedtenk, ugyanis ez az első ilyen kezdeményezés. Keresőoptimalizáló verseny. Ha már verseny, én is beneveztem rá, hátha tanulhatunk belőle mi is valami újat.
A verseny kiírása szerint nincs semmilyen lényeges szabály, a cél az, hogy a "pillangószív" kifejezésre az általunk készített oldal minél előrébb végezzen a Google találati listáján. A verseny kezdetekor még egy találat sem volt erre szóra, azóta már ez jelentősen megváltozott. A verseny december 31-én ér véget, az nyeri a megmérettetést, aki akkor első helyen áll.
kattintson ide a folytatáshoz...
2006.06.14. 20:52téma:Egyébcímkék:gépház
Kerek 20 új olvasó iratkozott fel tegnap az ingyenes Online-marketing Magazin-ra, ami az eddigi legmagasabb szám a Magazin történetében! :)
Ez is azt bizonyítja szerencsére, hogy a látogatók szerint is szükség van egy ilyen jellegű e-mail hírlevélre, és hogy egyre többen ismerik fel az online marketing fontosságát!
Éppen ma jelenik meg a harmadik cikk a Magazinban, ami az üzleti blogolás előnyeire hívja fel a figyelmet, és tippeket ad egy sikeres blog elindításához! Mindenkinek ajánljuk, aki nyitottnak érzi magát az új online marketing technikák irányában!
2006.06.01. 09:25téma:Egyébcímkék:gépház
Az RSS segítségével egyszerűen, kényelmesen és folyamatosan hozzáférhet a KKV Online-marketing Blog bejegyzéseihez. Az RSS-sel szinte azonnal értesülhet arról, ha új bejegyzés jelent meg a blogon!
Az RSS az angol Really Simple Syndication kifejezés rövidítése, magyarul leginkább "egyszerű hírmegosztásnak" fordítható. Az RSS-sel több weboldalról összegyűjthetők a friss hírek és cikkek linkjei, a weboldalak megnyitása nélkül.
Az RSS használatához mindössze egy hírolvasó program szükséges, ami figyeli a beállított RSS csatornákat, és letölti a friss információkat a számítógépünkre. Ilyen RSS olvasók letölthetők ingyen az internetről, az egyik legkedveltebb például a Feedreader.
A program egyszerűen telepíthető és testre szabható. Az RSS olvasó folyamatosan figyeli a kiválasztott oldalakat, és automatikusan frissíti őket számunkra.
További információk és telepítési útmutatók az RSSinfo-n. Update: az RSSinfo oldal megszűnt...
2006.05.31. 20:37téma:Egyébcímkék:gépház
Mától elérhető a blog RSS csatornája a http://feeds.feedburner.com/primodesign címen, RSS 2.0 formátumban. Egyelőre csak a bejegyzéseket publikáljuk rajta, a későbbiekben a kommenteket is beépítjük egy másik csatornára.
Ha bárkinek problémája akad a használatával, kérem jelezze e-mailben, vagy hozzászólás formájában! Jó szórakozást!
2006.05.01. 15:15téma:Egyébcímkék:gépház
Vadonatúj honlapunk részeként útjára indítjuk a KKV Online-marketing Blogot! Fő témánk természetesen a név alapján könnyen kitalálható, de gyakran írunk majd klasszikus marketinggel kapcsolatos dolgokról is, valamint mindenféle olyan érdekességről, ami érdekelheti az ide látogatókat.
Elsősorban az internet adta lehetőségek iránt nyitott kkv-k vezetők számára lesz a leghasznosabb a blog, de titkon azt reméljük, hogy a kétkedők, illetve az egyelőre konzervatívabbak is "közelebb kerülnek" az internethez, mint marketing lehetőséghez.
A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a most induló Online-marketing Magazint is, ahol az itteninél részletesebben foglalkozunk egy-egy érdekes megoldással, vagy jó ötlettel!
Minden kedves leendő Olvasónknak jó szórakozást, és sikeres internetes megoldásokat kívánunk!