Mikor lesz már jó helyen a Google-ben az új honlapom?

Gyakori jelenség nálunk, hogy egy keresőoptimalizálás után, vagy egy vadonatúj honlap elkészültét követően a megrendelő már 2-3 nap eltelte után jelentkezik, hogy nem találja magát az "ígért" helyen a Google-ben! (Ehhez hozzátartozik azért, hogy sosem szoktunk konkrét eredményeket "ígérni" - aki ilyet tesz, eleve gyanús! -, mert a dolog természetéből adódóan csak előrejelzéssel, várható eredményekkel tudunk szolgálni.)

Mi az oka annak, hogy 2-3 napnál sokkal több, esetenként akár néhány hónap is kellhet ahhoz, mire egy átalakított, vagy teljesen új honlap elfoglalja a "végső" pozícióit a Google-ben a kívánt kulcskifejezésekre? Erre biztos válasz nincs - mivel a Google nem szellőzteti meg minden titkát - , de elég jó sejtések (vagy elméletek) azért vannak.

Szakértői körökben rendszeres téma ez, s bár vannak különböző vélemények, egy dologban nagyjából minden fórumon egyetértés van: létezik valamiféle Google irányelv vagy szabályrendszer, ami alapján az új (vagy erősen megváltozott) honlapok kisebb-nagyobb hátrányt "élveznek" a régebben működő honlapokkal szemben.

Közben már el is keresztelték a jelenséget: nagyon sokan Google Sandbox (Google Homokozó) néven hivatkoznak rá. Az elmélet szerint a Google adatbázisában az új honlapok úgy "játszanak", miként a kisgyerekek a játszótér homokozójában: a nagyok játékába nem szólhatnak bele... amíg nagyobbacskák (idősebbek) nem lesznek. :) A Google Sandboxban "hívők" szerint egy viszonylag konkrét szabályrendszer alapján az új honlapok bekerülnek a Homokozóba, majd egy idő után kikerülhetnek ottan.

Van egy másik csoportja a szakértőknek, akik szerint nem ennyire fekete - fehér a helyzet, hanem árnyaltabb a kép: minden egyes új honlap valamilyen szinten egyedi elbírálásban részesül, és bizonyos kritériumok alapján megállapított ítéletnek megfelelő bánásmódban fog részesülni. Például ettől fog függeni, hogy a Google mennyi ideig tartja "karanténban" az adott honlapot. Ennek az irányzatnak is van már neve: Aging Filter (Öregedés Szűrő), ami utalhat arra, hogy az egyes honlapok más ütemben "öregedhetnek", így különböző ideig lehetnek a szűrő áldozatai.

Hívjuk akárhogyan is, a jelenség biztosan létezik. Személy szerint én az utóbbi magyarázatot/elméletet tartom valószínűbbnek.

Egyes beszámolók alapján a homokozóban / a szűrő hatása alatt eltöltött idő akár az egy évet (!!) is meghaladhatja, ezért óvatosan kell eljárni egy új- vagy újonnan átalakított honlap bevezetésekor.

A következő bejegyzésben bemutatok néhány lehetséges elbírálási szempontot, illetve néhány olyan megoldásról / trükkről szeretnék írni, ami talán segíthet elkerülni, de legalábbis lerövidíteni a hátrányos megkülönböztetést!

Tetszett? Íme az "Online marketing okosságok" hírlevél!

Jelentkezzen ingyenes hírlevelünkre, hogy érthesíthessük az új blog bejegyzésekről, tanulmányokról, tippekről! Havonta max 2-3 levélre számíthat.

Hírlevél infó: Csak hasznos és érdekes infók, spam soha, vagyis nem vagyunk rosszfiúk! Még több infó »

További olvasásra ajánljuk:

Hozzászólások:

Horváth Győzőhttp://www.infocentrum.hu
2008.03.25. 14:13

Én mindenképpen szét választanám az új honlapot, a módosított honlappal. A módosítások viszonylag gyorsan bekerülmek a google keresőbe.
És szerintem egy új honlapnak is ritkán kell hónapokat várni a bekerülésre.
Van aki azt mondja az ügyfélnek, hogy nyugi, jövőre talán bekerül a honlap a keresőbe is.???

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.primodesign.hu/blog
2008.03.25. 14:21

Győző: a módosított honlap nem feltétlenül azt jelenti, hogy átírsz pár sort, vagy hozzáadsz néhány terméket. Egy teljes átalakításról is szó lehet, vagy a honlapot alapjában felforgató változtatásokról.

"Van aki azt mondja az ügyfélnek, hogy nyugi, jövőre talán bekerül a honlap a keresőbe is?"

Nézd, nem attól leszek jó szakember, ha elhallgatom a lehetséges szkenáriókat. Persze, ha jó szakember vagyok, akkor mindent megteszek azért, hogy ne hónapokról legyen szó (és általában nem is ez a jellemző), de sosem szabad elfelejteni, hogy ez a játék nagyon nagy részben egy 3. féltől függ, amire csak közvetve van befolyásod (3. fél = Google).

Az ilyen több hónapos sztorik általában "nem szakember" által végzett munkáknál fordulnak elő, azért ez is tény.

válasz erre

Gergelyfi Róberthttp://www.palyazzatok.hu
2008.03.25. 14:43

Nem vagyok szakember a témában, ezért vitatni nem fogok semmit. Ezért mint tényt közlöm, hogy weboldalam a gyökeres átalakítást követően 1 (azaz egy) helyet esett vissza, de csupán néhány napig.

Örülök ennek az írásnak, mert azt igazolja vissza számomra, hogy büszke lehetek a szakemberre, aki ilyen jó munkát végzett.

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.primodesign.hu/blog
2008.03.25. 14:54

A jelenség erősen függ a versenyhelyzettől is ("versenyzők" száma, minősége, stb.), ezért ahogy utaltam is rá, nagyon nagy lehet a szórása ennek az effektusnak.

Amint ígértem legközelebb írok konkrét elbírálási szempontokról is, illetve néhány jótanácsról, amit az "ügy érdekében" tenni lehet.

válasz erre

Krisztiánhttp://www.itoo.hu
2008.03.25. 15:05

Módosítottam az oldalam elég durván és kb. 2 hónap volt mire megjent a keresőkben az első 30-on belül, majd 3 hónap és 2 PR-t kapott.

válasz erre

FYGureouthttp://www.sa-kraft.hu
2008.03.25. 15:23

Kedves Kristóf !

Azt gondolom (a hozzászólások, és saját tapasztalatom alapján is), hogy jót akartál mondani, de félresiklott a lényeg;
- ne higgyünk a tutti-tippet igérgetőknek a helyezést illetően
- lehetőleg szakemberrel optimáltassunk
- ha magunk tesszük, akkor nagyon figyeljünk a Google ajánlásaira (amik nyilvánosak)
- egységes recept nincs - a helyezéseket, még a Google-n túl is sok-sok tényező egymásrahatása határozhatja meg (linkelés, oldalkialakítás, konkurensek, versenyhelyzet, stb.)

Nyilván van, volt és lesz Google-titok, és mindentudó guruk. Az igazság talán a félúton van.
Szerintem a weben történő megjelenés fontos (napról-napra fontosabb), de kiegészítő marketing-tevékenység nélkül nem lesz mindenható, és annyit kell ráfordítani energiánkból, amennyit megérdemel,de azt nagyon rá kell fordítani !

Üdvözlettel:

fgy

válasz erre

Karrier Máshogyan...http://karrierexpressz.extra.hu/
2008.03.25. 15:29

Én sem SEO guruként, csupán tapasztalatom alapján fűznék egy két gondolatot ehhez a dologhoz:

- ha "biztosra" akarsz menni, készíts WordPress blogot, jobban szeretik a keresők, és a látogatók is. Ne csak felfuttatásként, hanem a későbbiekben is legyen üzleti weboldalad frontvonala
- mentsd a weboldalad, linkmegosztó(k)ra pl.: del.icio.us, releváns címkézéssel könnyen felhozhatod

Üdv: István

válasz erre

J. Andreahttp://penzkereso.ja-lapok.hu
2008.03.25. 15:55

Totálisan laikus vagyok, ráadásul pont egy olyan témában készítettem a honlapot, mellyel teli a net: pénzkeresés.

Optimalizálásnál figyelembe vettem néhány itt-ott elcsípett szempontot, és a következő kulcsszavaimmal kezdetektől (2007. dec.) az első oldalon vagyok a Google keresőben: saját munkahely, pénzkereseti lehetőség, pénzkereseti lehetőségek.

Lehet, hogy csak véletlen :-)
Fogalmam sincs, hogy másik honlappal meg tudnám-e ezt ismételni.

Mitől függ, hogy melyik honlap milyen kulcsszóval és mikor kerül kedvező pozícióba? Azt csak a Google tudja...

válasz erre

Tamáshttp://delilap.hu/pozicionalas/
2008.03.25. 16:01

Úgy veszem észre, hogy a keresőkbe bekerülni akár néhány órán belül is lehetséges.

Adott kulcsszavakra előre ugrani, az más kérdés.

válasz erre

Diszlexiahttp://www.diszlexiateszt.hu
2008.03.25. 18:02

Szerintem ez a várakozás általában jó. Egyrészt védve vagyok valamelyest az újaktól, ha már bent vagyok, másrészt ha új vagyok, akkor van még időm (és késztetésem) hogy dolgozzak az oldalon.

Kazal Kolos

válasz erre

Attilahttp://aglocohungary.blogspot.com
2008.03.25. 18:13

Nos, én teljesen laikus vagyok a témában, de kíváncsi voltam mire mit reagál a Google kereső, ezért tettem egy próbát annak idején, amikor az Agloco üzleti lehetőséggel bombáztak. Nem a lehetőség érdekelt, hanem a kereső top10 pozíciójának a személyes tapasztalata. Elkészítettem a fentebb közölt blogot a Google bloggerében, majd hetente írtam bele 8-10-15 sort, néha többet is. Pár videót is tettem bele, természetesen Google termék - YouTube oldalra feltéve, majd onnan a blogomba visszalinkelve. Személyes tapasztalatom le van írva a blogban.
Rövid idő alatt a "magyar agloco" "agloco magyarul" és a "agloco magyar" kulcsszavakra bekerült a Google kereső top10-be, majd rá 1 hónapra az első helyen állt sokáig. Miiután nem nyúltam bele a blogba (ez is a teszt része volt) még 2-3 hónapig tartotta magát az első 3 helyen, majd szépen lassan kezdett ereszkedni. Ma már az első 100 között sem találtam meg.
A napokban újra fogok bele írni, mert kíváncsi vagyok rá, hogy innen melyik helyezésig lehet visszahozni és mikorra.
Ha kíváncsiak lesztek erre a tapasztalatomra, akkor nézzétek mag a blogot, oda fogom leírni.

Szép napot mindenkinek! :)

Üdv, Attila

válasz erre

Attilahttp://aglocohungary.blogspot.com
2008.03.25. 18:17

Bocsi, most néztem, a "agloco magyarul" kulcsszóra még mindig az előkelő 8. helyezést tudhatja magának a blog oldalam.

válasz erre

Tamáshttp://www.tamasbutor.hu
2008.03.26. 10:03

Saját tapasztalat, 1,5 év a top 10-be kerülés. Heti frissítésekkel, 1 éve 2-8 között. ( konyhabútor ) Üdv. Tamás.

válasz erre

Andráshttp://www.digiretus.hu
2008.03.26. 15:12

Az én kevéske tapasztalatom is azt mutatja, hogy 1 év minimum kell az első oldalhoz nagy konkurencia esetén (nálam a kulcsszó: photoshop).

válasz erre

Sanyihttp://www.karo-egyediajandek.hu
2008.03.26. 16:01

Kedves Kristóf!

Saját tapasztalatom hogy valóban létezik a Googlenak afféle "fekete listája" :-( - amire a frissített honlapok kerülnek. Ugyanis frissítés után (reklámtárgy, bőrdíszmű) meglepve tapasztaltam hogy a 4. helyről visszahajított a 33. helyre - kb. 2 - 3 hétre - oda ahol kb. 1/2 éve volt a lapom! Várom nagyon a következő cikkedet, jó lenne legalább részben elkerülni a "büntit".
Üdv. Sanyi

válasz erre

Robhttp://terra-server.eu/
2008.03.26. 20:19

Mióta összedobtama szervert és csináltattam grafikusal egy alap designt,majd az _itt, Kristóf tanulmányaiban_ leírt dolgokat követtem, és 1sők lettünk a "magyar találatok" oldalon "webhosting jsp" kulcsszóra. Egészen addig azok voltunk,míg a főoldalt meg nem változtattam. Utána közel 3 hétre totális bünti,sehol sem tudtam magam megtalálni, ha a szerver url-t beírtam akkor sem.egyszerűen google kitörölt az életéből... 3 hét után visszadobott elsőnek,az új tartalommal. Szóval: nem kell 1 év a bekerüléshez,tényleg elég kb 5-7 nap, és nem kell 1 év az első pozihoz. Csak egy jó description és egy ahhoz >80% tényleg releváns tartalom... az analytics viszont teljesen nullát mutat márc 1 óta,szóval ez a keresőmarketing olykor setét alagút,s mikor kijössz a fényre,rájössz hogy ez egy pilács,a másik kürtő bejáratánál :)

válasz erre

Karrier Máshogyan...http://karrierexpressz.extra.hu/
2008.03.27. 00:36

Személyes tapasztalat:

Itt jegyezném meg, nem véletlenül javaslom minden online frontként a blogot, az én blogom a "karrierexpressz" kulcskifejezésre, 3 nap alatt az első 10-ben, volt az első hét végére az első 5-ben azóta a 2. és 5. hely közt leledzik, a weboldalalm, pedig a 3. és 10 hely közt van.

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.primodesign.hu/blog
2008.03.27. 11:55

A hozzászólások alapján újból szeretném hangsúlyozni, hogy minden egyes eset más és más, rengeteg dologtól függ.

Azért, mert valakinek 1 nap alatt, vagy 1 hét alatt, vagy 1 év alatt sikerült X eredményt elérnie, az nem jelenti azt, hogy ezzel bármilyen elmélet is megdőlt ilyen vagy olyan irányba! :)

Az mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy az erős versenyben lévő kulcsszavaknál hosszabb időt szokott jelenteni a jó helyre kerülés.

Karrierexpressz István: ugyanez vonatkozik a példádra, mert attól, hogy neked a "karrierexpressz" szóra 1. oldalon jön be a blog még nem jelenti feltétlen azt (sőt), hogy ez a blognak, mint eszköznek az érdeme (szerintem inkább a - már bocs :), de - gyakorlatilag zéró versenyhelyzetnek köszönhető).

A blog persze ettől még remek eszköz, de ne vonjunk le téves következtetéseket.

válasz erre

Karrier Máshogyan...http://karrierexpressz.extra.hu/
2008.03.28. 05:08

Kristóf,

Nem csak erről a blogról beszélek, mint tapasztalatról. Ezen a blogon belül pedig nem csak a karrierexpressz kifejezésről!

Üdv: István

válasz erre

Törőcsik Norberthttp://lepcso.otthonok.hu
2008.04.05. 17:17

Üdv.

Az miért van hogy a keresőben más-más helyezéssel jelenik meg a weblapom ha más böngészővel nézem?

Köszönet leőre is

válasz erre

Ernőhttp://www.webseo.hu
2008.04.30. 17:56

Sziasztok!

Én is kicsit hozzászólok a témához és elmondom a tapasztalatainkat, egyrészt minden ügyfelünknek ezt mondom, másrészt pedig én így látom :)

Noshát akkor a Google top 3-ba kerülni nagyon nehéz verseny esetén kb fél év a nagy semmiből. Közepes verseny esetében is minimum 1-2 hónap, mire a Google kapcsol, hogy hoppá itt történt valami. Ez jórészt azért van, mert ugye "értéktelen" lapokat teszünk értékessé a SEO-val és mire észreveszi a Google, hogy Jééé ez a kis valami itt változott az minimum egy hét!

Ugyanakkor az is érdekes, hogy van, hogy a weboldal tárolt változata MÉG NEM VÁLTOZIK, de a keresőben már a TITLE-ben elehelyezett új kulcsszóra jobb helyre kerül az oldal, ez tényleg furi :)

A legfurcsább ugyanakkor mégis az, hogy vannak teljesen megmagyarázhatatlan dobálások, egyik oldalunk masszívan a top10 között van 3-4 szóra, de egy hónapban van 3-5 nap, amikor az első 100-ban jó ha benne van... ez a 3-5 nap folyamatos, aztán szépen megint visszamegy a top 10-be.. hmmm..

Mellesleg a változtatást valóban nem szereti a Google, ahogy változik, dob hátra, ebben mondjuk az lehet a ráció, hogy NE változtass kulcsszavakat gyakran, mert akkor spammer vagy!

Norbert: Miért lehet, hogy más böngészővel más találatot ad, hát azért mert a Google jó okos :)
Ha Win alatt keresek rá mondjuk az Adobe Acrobatra, akkora a win-es verzió linkjét dobja fel, ha Safarival, mondjuk MAC-en akkor meg alapból a MAC related találatokat jeleníti meg. Ezt próbáljátok ki! Már akinek van MAC-e érdekes!

Ernő

válasz erre

jozsoohttp://seonyar2008.blogol.hu
2008.05.10. 14:44

Egy SEO versenyre készített blogommal azt hiszem, sandboxba estem. Ötletem sincs hogyan kerülhetnék ki onnan.

válasz erre

arielhttp://www.fogorvos-fogaszat.com
2008.05.11. 10:23

Szia jozsoo, azt hiszem manapság a link építés ritmusát, illetve a linkek relevanciáját is figyeli a google algoritmusa, és ha bármely okból gyanus neki az oldal - irány a sandbox. Csak az nem világos nekem sem, hogy mennyi időre.

válasz erre

Alexgraphicshttp://www.alexgraphics.hu
2008.08.12. 09:54

Szeritnem eléggé kiszámíthatatlan a Google, de tudatos munkával, pár hónap alatt nagyon jó eredményeket lehet elérni.

Azonos böngészővel is tudsz más-már eredményt produkálni, mert lehet, hogy nem mindig ugyanaz a szerver szolgálja ki a keresést. A Google adatbázis nem egy helyen van, és lehetnek eltérések a szerverek között...

válasz erre

Doroty shophttp://www.legpuska.com
2010.03.23. 20:38

Tejesen új az oldalam amit készítettem már, néhány linktárba fel is vettek . Kihasználva az ingyenes google AdWords kuponokat egy sikeres kampány révén, sok száz látogatót hoztak az oldalra. Mindez 5-6nap alatt, de még mindig nem vagyok benne a google keresőjében . Egy kicsit kétségbe estem hogy elrontottam valamit ? A google-hoz is beküldtem az új oldal URL címét.
Mennyi lehet az az idő mire a google keresőbe kerülök ? Segít-e ha újabb AdWords hirdetést adok fel , vagy ez nem befolyásolja a bekerülést ? Köszi a válaszokat .

válasz erre

Rácz Jánoshttp://kompletta.hu
2010.09.16. 14:59

Aféle próbának szánva csináltam egy kb. 1 gépelt oldal tartalmú szöveges weblapot.
Semmi trükk, egyszerű az egész. Kevés link, kevés szöveg. Kb. 3 hét kellett, hogy a 3.-4. oldalon megjelenjen, most már az első - közel egy év elteltével. Nincs AdWords, nincs benne szinte semmi. Lehet, hogy a Google az egyszerű dolgokat szereti?

válasz erre

Ormos Róberthttp://munkavedelmieszkozok.hu
2012.01.24. 09:49

Kedves Kristóf!

A weblap amiről szó van egy munkavédelmi eszközöket forgalmazó cég illetve webáruház. Még nincs teljesen kiforrva folyamatosan feljesztjük és változtatunk hogy minnél jobb legyen, de egy dolog nem hagy nyugodni. Mégpedig hogy az oldalátogatotságom messze van a várt szintől, pedig már első helyezésem is van a googleban, arra szeretnélek megkérni hogy nézd át a weboldalt és adj nekem tanácsot illetve ár ajánlatot. Segítségedet előre is köszönöm.
Üdv.:

Ormos Róbert

válasz erre


Szóljon hozzá, kérdezzen, reagáljon Ön is:



E-mail címe nem jelenik meg az oldalon!


Honlapjának címe megjelenik az oldalon!


Mi Magyarország fővárosa? Ha tudja a választ, akkor Ön nem spam robot. :)