Nincs két egyforma link, avagy hogyan súlyozza a Google a linkeket

Múltkor (majdnem 5 éve) már írtam a Google sikeréért jelentős részben felelő ún. PageRank algoritmusról, amit 1997 környékén találtak ki a Google alapítói. Az algoritmus lényege a különböző honlapok (és a konkrét oldalak) fontosságának és népszerűségének meghatározása, ami az alábbi alapokra épül:

  • A linkek egyfajta szavazatok a linket elhelyezők részéről, miszerint a linkelt honlap "jó".
  • Minden szavazat ugyanannyit ér.
  • Minél több szavazatot kap egy oldal, annál értékesebb/fontosabb.
  • Az értékesebb oldalak által leadott szavazatok (= a rajtuk lévő linkek) értékesebbek.
  • Az egy oldal által kiosztható szavazatok értéke megoszlik a kiosztott szavazatok között. (Tehát 5 szavazat esetén a teljes oldal értékének 1/5-ét éri 1 szavazat.)

Ez az elmélet megváltoztatta az internetet (pontosabban a honlapok "világát"). Az évek során, ahogy a honlapok tulajdonosai kezdték egyre inkább úgy felhasználni a Google rangsorolási szisztémáját, ami már a kihasználás és a visszaélés határait súrolta (vagy át is lépte), úgy alakították a Google-nél az algoritmust, hogy egyre nehezebb legyen azt nem rendeltetésszerűen használni.

Abból a kiindulási alapból, hogy minden link egyforma (ugyanannyit ér) eljutottunk oda, hogy szinte nincs két olyan link, ami megegyező értékkel rendelkezne (rangsorolási szempontból).

A mai írásomban a linkek sokszínűségét, és azok eltérő értékét próbálom érthetően bemutatni. (Az írás eredetileg a SEOmoz.org honlapon jelent meg angolul, amit átszerkesztettem, lefordítottam, hozzátettem, elvettem belőle.)

Nézzük tehát, hogy mi a különbség link és link között!

#1 - A külső linkek (sokkal) értékesebbek, mint a belsők

Talán meglepő (így utólag), de anno az eredeti PageRank algoritmus nem tett különbséget a külső és a belső linkek között, de az ma már nem igaz. Ez igazából teljesen logikus, hiszen a saját honlapomra annyi linket helyezek ki az aloldalaimra, ahányat nem szégyellek, ezzel szemben a külső linkekkel mások "szavaznak" ránk.

Röviden: egy külső (más honlapról/domainről az oldalra mutató) link értékesebb, mint egy belső (a honlap egy másik oldaláról az oldalra mutató) link.

#2 - Minél több különböző domainről mutatnak a linkek az oldalra, annál jobb

A vizsgálatok alapján ez az egyik legegyértelműbben kimutatható hatással bíró rangosorolási szempont, ami a linkeket illeti. Minél több különböző domainről kap (releváns) linket egy oldal, annál előkelőbb helyen fog szerepelni a Google-ben. Korábban ez nem volt ennyire figyelembe véve, ezért nagyon erősnek számítottak az ún. "sitewide" linkek (amikor egy pl. 500 oldalból álló portál minden egyes oldaláról mutatott egy link a honlapunkra), ma már ez nincs így.

Röviden: 15 különböző domainről az oldalra mutató 1-1 link (összesen 15) összességében értékesebb, mint 3 domainen lévő 10-10 link (összesen 30).

#3 - A megbízható domainen lévő linkek értékesebbek, mint a "gyengébb" domaineken lévő társaik

A Google ezt a súlyozást részben a spammelés elleni harc részeként használja, részben pedig egészen egyszerűen "jogos" a dolog. Egy komoly, megbízható, értékes honlapról jövő link általában tényleg értékesebb, mint egy "Kovács Pisti" hobbihonlapján lévő - elnézést a Kovács István nevű olvasóimtól, nem személyeskedés. :)

Röviden: a megbízható domaineken lévő linkek értékesebbek, mint a kevésbé megbízhatókon lévők.

#4 - A tartalmon belül lévő linkek értékesebbek, mint a töltelék részekben lévők

A Google hivatalos dokumentációjában is szerepel az a tény, hogy a valódi tartalom részeként szereplő linkek értékesebbek, mint pl. a láblécben, vagy az oldalsávban lévők. Aki foglalkozott már ilyennel tudja, hogy egy rendesen "kontextusba ágyazott" linket sokkal nehezebb szerezni, mint egy láblécben lévőt.

Röviden: egy oldal normális és egyedi tartalmában lévő linkek értékesebbek, mint a töltelék tartalmakban (pl. láblécben) lévők.

#5 - A HTML kódban fentebb elhelyezkedő linkek értékesebbek, mint az alattuk lévők

A különféle vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy ha egy link feljebb van az adott oldal HTML kódjában, akkor az a link nagyobb jelentőséggel bír a cél oldal rangsorolásakor, mint egy lejjebb elhelyezkedő link. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy egy "szemre" feljebb lévő link, nem biztos, hogy a HTML kódban is feljebb szerepel.

Röviden: egy feljebb lévő link értékesebb, mint a nála lejjebb lévők.

Ha tetszett az írás, kérem nyomja meg a "Tetszik" gombot az írás alatt!

Szerintem ez az 5 a legfontosabb, amit tudni érdemes a linkek közötti értékbeli különbségről. Az eredeti cikkben van még néhány szempont, aki tud és szeret angolul ilyesmit olvasni (kicsit tudományosabb stílusban, mint az enyém), annak ajánlom a cikk eredetijét: All Links are Not Created Equal!

A biztonság kedvéért megjegyzem, hogy a fentiek a 2011 elején érvényes állapotokat tükrözik, de a szempontok mindegyike olyan, ami elvileg évekkel később is meg fogja állni a helyét (ha lesz még "honlap alapú" internet).

Ha szeretne valóban értékes linkekkel kedvezőbb pozícióba kerülni a Google találati listáján, akkor érdemes megfontolnia Linképítés szolgáltatásunk igénybevételét. Ha kíváncsi a honlapja jelenlegi állapotára keresőoptimalizálási és linkeltségi szempontból, akkor a Keresőoptimalizáltság audit lehet érdekes az Ön számára.

Tetszett? Íme az "Online marketing okosságok" hírlevél!

Jelentkezzen ingyenes hírlevelünkre, hogy érthesíthessük az új blog bejegyzésekről, tanulmányokról, tippekről! Havonta max 2-3 levélre számíthat.

Hírlevél infó: Csak hasznos és érdekes infók, spam soha, vagyis nem vagyunk rosszfiúk! Még több infó »

További olvasásra ajánljuk:

Hozzászólások:

Villányi Balázshttp://apagyere.blog.hu
2011.01.06. 12:01

Ez oké, de van még egy fontos dolog. A horgony szöveg nagyon fontos, mert abból tudja meg a Google, hogy miről szól az oldal.

Balázs

válasz erre

Kelemen Szabolcshttp://www.tozsdeasz.hu
2011.01.06. 12:11

Sziasztok!
Az olyan kommentek, mint amit most írok, és megjelenik az oldalam címe, az az oldal egyedi tartalmának számít? (Lásd 4-es pont)

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.klikkmarketing.hu/blog
2011.01.06. 12:19

Balázs (1): ugyan nincs kiemelve a cikkben, de ezekben az összehasonlításokban az a lényeg, hogy ugyanolyan linkekről van szó.

Ha például ugyanaz a link feljebb van egy adott oldalon, akkor értékesebb, mintha lejjebb lenne.

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.klikkmarketing.hu/blog
2011.01.06. 12:21

Szabolcs (2): szerintem igen, hiszen ez egyedi tartalom. A lábléc, az oldalsáv ezzel szemben lehet, hogy egy honlap minden oldalán, vagy egy bizonyos olcsalcsoportnál ismétlődik és csak "töltelék" szerepe van.

Negatívum viszont a kommentes linkek (ami a neved mellett van) szempontjából az, hogy általában nem nem relevánsak (itt pl. online marketing tartalomban egy más témájú oldalra mutató link), illetve az, hogy ma már a legtöbb blogban ezeknek ún. "nofollow" jelölésük van, tehát elvileg a Google nem veszi őket figyelembe.

Linképítési célból kommentelni (ezen a blogon legalábbis) nem igazán érdemes. :)

válasz erre

Balogh Bélahttp://1calm.com/fajdalom/
2011.01.06. 12:29

Jól érthető, átfogó írás.
Köszönöm!

válasz erre

Hugauf Árpád
2011.01.06. 12:48

Remek összefoglalás! Köszönöm! Érdekelne,
1.) hogy a linkgyűjteményekben (pl. lap.hu) szereplő linkeket milyen súllyal értékeli a Google,
2.) és általában milyen súlya van aktuálisan az online marketingben ezeknek a linkgyűjteményeknek?

válasz erre

ZoltanPhttp://www.nod32virusirto.com
2011.01.06. 13:24

Nagyon jó cikk, érthető, gratulálok! Külön öröm, hogy értesültem a linképítő szolgáltatásról, amire perceken belül be is nevezek.

válasz erre

Attilahttp://www.domainkatalogus.hu
2011.01.06. 14:17

Árpád!

Azt nem tudom, hogy a Google milyen súllyal értékeli a linkgyűjteményeket, de mint a Domain Katalógus üzemeltetője azt látom, hogy a Google robotok rendszeresen és sokat "olvassák" a Domain Katalógust.
Azt is látom, hogy sok látogatás jön a Google keresőből.
Tehát, ha valakinek van honlapja, azt érdemes linkgyűjteményekbe is regisztrálni, súlyozástól függetlenül.

válasz erre

Kuti Istvánhttp://hirlevelmanager.hu
2011.01.06. 19:46

Korábban az oldalak értékének megállapítására volt a PAgerank érték. Most, hogy ez "megszűnt" igen nehéz megtudni, hogy melyik oldal értékes a Google szempontjából.
Mit tehetünk?
Korábban linképítésnél egy néhány oldal akkor hajlandó elhelyezni, ha legalább # a PR érték. MIvel fél éve nincs PR frissítés egyre kevesebb az olyan oldal, ahonnan viszonlinket lehet adni.
(mert a viszontlink csökkenti a saját oldalam értékét, tehát célszerű olyan oldalról adni, aminek nem árt.)

Na most két témát is felvetettem. Jó lenne alaposan kibeszélni.

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.klikkmarketing.hu/blog
2011.01.07. 11:05

István (9): gyorsan tisztázni kell ezt, fontos dolgokat állítottál. A PageRank ALGORITMUS nem szűnt meg, szó sincs erről!!

A korábbi, PageRank-ről szóló írásomban is jeleztem már, hogy a PageRank egy algoritmus és egy mutatószám is egyben.

Te most a mutatószám jelentőségének csökkenéséről/megszűnéséről beszélsz, amiben van igazság, még ha szerintem nem is ennyire "komoly" az ügy.

Maga az algoritmus továbbra is a Google rangsorolási szisztémájának az alapja.

válasz erre

Reizer Veronika
2011.01.29. 13:13

Tök jó volt ez e cikk!!
Kiemelkedően összeszedett és érthető munka! Jó termék:)
Köszi

válasz erre

Kuti Istvánhttp://hirlevelmanager.hu
2011.01.29. 13:40

Kristóf (10)
Megint rosszul fejeztem ki magam. Igazad van! A PR, mint a besorolás egyik összetevője tényleg maradt, csak nem publikus a frissítés.

DE!

Időközben frissített is egyet a Google!
Tehát a PR érték publikálás sem halt meg!

válasz erre

Nerohttp://seobaglyak.u4.hu
2011.01.30. 10:23

Kuti István@ "mert a viszontlink csökkenti a saját oldalam értékét"

ezt honnet a banatbol veszi sok ember? ennek semmi alapja nincsen. Nekem van egy csomo oldalam is aminek a fooldalan van vagy 200 visszamutato link es az adott szegmensben ott van az elso 3-ban es nem gyenge temara.

válasz erre

Kuti Istvánhttp://hirlevelmanager.hu
2011.01.30. 10:55

Kristóf segíts!

Neked erről mi a véleményed?

Kuti István@ "mert a viszontlink csökkenti a saját oldalam értékét"

Nero (13)@
ezt honnet a banatbol veszi sok ember? ennek semmi alapja nincsen. Nekem van egy csomo oldalam is aminek a fooldalan van vagy 200 visszamutato link es az adott szegmensben ott van az elso 3-ban es nem gyenge temara.

válasz erre

Kuti Istvánhttp://hirlevelmanager.hu
2011.01.30. 11:01

Elolvastam Kristóf szótárát.

Lehet, hogy a fogalmakat kellene tisztázni.

Viszontlinkként azt értem, ha egy linkgyűjtemény kéri, hogy a kölcsönösség jegyében adjak egy olyan linket, ami visszamutat az oldalra.
Szerintem ez rontja a PR értéket.

A befelé mutató link, ami a honlap értékét növeli. (ami a honlapom irányába mutat)
Ez javítja a lapom értékét.

Ez a két állítás nem igaz?

válasz erre

stefan weinenbergerhttp://keresooptimalizalas.co.hu/rola...
2011.06.20. 11:26

"Viszontlinkként azt értem, ha egy linkgyűjtemény kéri, hogy a kölcsönösség jegyében adjak egy olyan linket, ami visszamutat az oldalra.
Szerintem ez rontja a PR értéket. "

Globálisan érdemes az adott visszalinket külön oldalra helyezni, vagy ha releváns hivatkozásról van szó, akkor tartalomba ágyazni. Tehát ha linkgyűjteményt "kell" visszalinkelned, akkor készíts egy partneri részt, és oda illeszd be és a főoldalról hivatkozz erre az aloldalra, hogy a linkapcsolati háló teljes legyen. Kérdésedre a válasz pedig az, hogy a túl sok kimenő link csökkentheti oldalad főoldali PR értékét - ha egy bizonyos helyről sok hatás szerűen adod a linkeket, de ha a fent vázoltak szerint jársz el, akkor egyáltalán nem él.

"A befelé mutató link, ami a honlap értékét növeli. (ami a honlapom irányába mutat)
Ez javítja a lapom értékét. "

Így igaz. A 200-250 algoritmus változó egyik fontos eleme.

.

válasz erre

Greghttp://www.affiliate3000.com/
2011.12.17. 23:47

Ok, de mi a helyzet az affiliate linkekkel, vajon azok mennyire és hogyan számítanak?

válasz erre

Kalachttp://www.fitness-terem.info/
2011.12.18. 19:24

"Tehát ha linkgyűjteményt "kell" visszalinkelned, akkor készíts egy partneri részt, és oda illeszd be és a főoldalról hivatkozz erre az aloldalra, hogy a linkapcsolati háló teljes legyen."

Magamtól is erre gondoltam volna, de így meg vagyok győzve, hogy így csináljam.

válasz erre


Szóljon hozzá, kérdezzen, reagáljon Ön is:



E-mail címe nem jelenik meg az oldalon!


Honlapjának címe megjelenik az oldalon!


Mi Magyarország fővárosa? Ha tudja a választ, akkor Ön nem spam robot. :)