Új Adwords kezelőfelület - hamarosan magyarul is!

Szakmai körökben már régóta köztudott, hogy a Google egy teljesen átdolgozott Adwords kezelőfelület "piacra dobására" készül. A szakértők, illetve az ügynökségek már korábban lehetőséget kaptak az új felület tesztelésére, ízlelgetésére.

A kezelőfelület cseréjének meglehetősen nagy lélegzetvételű projektje a célegyenesbe érkezett! A legtöbb olyan felhasználó, aki érdeklődött az új kezelőfelület iránt, már rég kipróbálhatta azt (nem csak a szakértők/ügynökségek).

Láthatóan gőzerővel dolgoznak/dolgoztak a magyarításon is, amit legkésőbb a következő néhány hétben elméletileg teljesen be is fejeznek (szintén "meg nem erősített" hír), és a magyar verzió így hamarosan hivatalosan is elérhető lesz (már most is használjuk, de még folynak a tesztelések/javítások). A tervek szerint 1 hónapig párhuzamosan működni fog mindkét verzió (a mostani, és az új), de az 1 hónap után megszűnik a jelenlegi kezelőfelület, és mindenki számára "kötelező" lesz az új.

Jómagam is tesztelem az újdonságot, próbálok hozzászokni az új - egyelőre még általam választott - helyzethez.

A leendő Adwords kezelőfelület

(További olvasnivaló: Ismerkedés az új Adwords kezelőfelülettel!)

Egy kis témaváltás: nagyon sokan kérdezik - jogosan -, hogy mi a helyzet a Sikeres Google Adwords Hirdetések Titkai új verziójával? A válasz az, hogy a piacra dobás határán van, de mivel alaposan tele lesz tűzdelve videókkal, ezért nem látjuk értelmét, hogy a hamarosan debütáló új kezelőfelület élesítése előtt elkezdjük postázni az anyagokat, aztán pár hét múlva megint egy új verzióval jelenjünk meg.

Mindenesetre az új verzió bevezetése nemsokára indul, számtalan olyan "meglepetéssel", amit azt hiszem nem lesz könnyű leutánoznia a nyomdokainkban járó konkurenciának. :)

(Az első infókat ezzel kapcsolatban még a héten közzéteszem.)

Tetszett? Íme az "Online marketing okosságok" hírlevél!

Jelentkezzen ingyenes hírlevelünkre, hogy érthesíthessük az új blog bejegyzésekről, tanulmányokról, tippekről! Havonta max 2-3 levélre számíthat.

Hírlevél infó: Csak hasznos és érdekes infók, spam soha, vagyis nem vagyunk rosszfiúk! Még több infó »

További olvasásra ajánljuk:

Hozzászólások:

Gruics Enikőhttp://www.oh.hu
2009.05.27. 12:08

Hm. Szívesen láttam volna nagyobb képet is a felületről. De azért köszi az infót! :) Enikő

válasz erre

Gombos Zsolt (OMA)http://www.online-marketing-akademia....
2009.05.27. 12:16

Helló Kristóf,

ha konkurencia gyanánt ránk gondolsz akkor egyrészt köszi és üdv :), másrészt szerintem bőven meg fogunk férni egymás mellett. Jól járni igazán az AdWords hirdetők fognak, mert legalább van mit összehasonlítani és van mi közül választani.

Üdv, Zsolt

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.adwords-hirdetes.hu/blog
2009.05.27. 12:21

Zsolt, nem gondoltam konkrétan senkire, ha hiszed, ha nem. A tényre céloztam, hogy az elsők vagyunk a témában a tananyagainkkal a magyar piacon, és így valamennyire mindenki csak a "nyomunkban jár". :)

Virágozzon ezer virág!

válasz erre

Gombos Zsolt (OMA)http://www.online-marketing-akademia....
2009.05.27. 12:31

:) Virágozzon!

A nyomvonal nem ugyanaz, de igaz hogy van közös pont a két anyagban: a Google AdWords.

válasz erre

Nagy Gáborhttp://wellnesskavehaz.hu/blog
2009.05.27. 12:33

Kíváncsi vagyok a változásra mert nekem most az Etarget jobban tetszik, jobban tudom beállítani és így a honlapommal pénzt keresni.

válasz erre

Szabolcs
2009.05.27. 13:21

Gábor!

Neked nagyon szükséged lenne az Adwords tananyagra, mert csak akkor kereshetsz többet az Etargettel, ha nagyon nem vagy otthon az Adwords-ben.

válasz erre

Nagy Gáborhttp://wellnesskavehaz.hu/blog
2009.05.27. 13:27

Mindkettöt használom használtam csak irtam hogy nekem egyszerübb és áttekinthetőbb volt az Etarget, de aza jó hogy most már behozta nekem az embereket és most már nem kell hirdetnem mert a MLM csodájának köszönhetően terjed a dolog mint a fútótűz, mindenki csatlakozni akar , már 5 új alkalmazott dolgozik azon hogy naprakészek legyünk.2500Ft ért ilyen profi marketingeszközt kapni ingyen mint az enyém is például nem mindennapi ajánlat.És ez csak május 31 ig tart aztán havi 4800Ft lesz. De majd gondolkozom rajta.

válasz erre

Kun Istvánhttp://www.represent.gportal.hu;...
2009.05.27. 15:37

Nekem a gondom eddig az volt, hogy pl. az Etarget kattintásokért fizettet és küldi az átkattintások számát. Az én oldalaimon viszont szinte állva maradt a számláló.
Üdvözlettel: István

válasz erre

Gruics Enikőhttp://www.oh.hu
2009.05.27. 15:41

Off. Bocs!

válasz erre

Istvánhttp://www.onlinefoglalasok.hu
2009.05.28. 09:35

Én már egy ideje tesztelgetem az új felületet, sok új funkcióval nem találkoztam, inkább a meglévő funkciókat finomították és átrendezték. Kiegészült pl. a kulcsszó ajánló felület és a hírdetésekre szánt összeg beállításának lehetősége.
Az egész felület AJAX-osítva lett, de ennek ellenére most még lassúbbnak érzem, mint a régit. A google analytics integráció ha jól látom kikerült belőle, remélem azért ezt hamarosan visszateszik.
Összességében jó lesz szerintem az új felület, de még szokni kell.
Üdv.
István

válasz erre

Valihttp://www.motoGPjegyshop.hu
2009.05.30. 08:59

Kedves Kristóf!

Azt lehet tudni, hogy pontosan mikor vezetik be az új verziót?

Köszi, V.

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.adwords-hirdetes.hu/blog
2009.06.02. 10:26

Vali, erről nem adnak hivatalos tájékoztatást semmi szín alatt. :) "Pletykák" szerint kb 1(-2) hónap múlva lesz az átállás, de nem vennék rá mérget.

Kristóf

válasz erre

Ganyecz Gáborhttp://www.flavin.eu
2009.07.10. 20:33

Nekem eddig minden rendbe az új kezelőfelület.
Etargetnél beregisztárltam de tuti nem fogom használni, nekem jó az AdWords.

válasz erre


Szóljon hozzá, kérdezzen, reagáljon Ön is:



E-mail címe nem jelenik meg az oldalon!


Honlapjának címe megjelenik az oldalon!


Mi Magyarország fővárosa? Ha tudja a választ, akkor Ön nem spam robot. :)