Hogyan vehetünk rá egy látogatót a visszatérésre és a vásárlásra?

Ez az utolsó írás a Primodesign.hu blogban - ha nem tudja miért, akkor olvassa el ezt: Valami véget ér...!

Előző írásomban bemutattam, hogy az új honlapon (új domain, új brand, új élet) hogyan fogunk majd érdeklődőket (látogatókat) "szerezni", illetve hogy miként szeretnénk őket "maradásra bírni"!

Vannak látogatóink, de mi lesz velük?

Eljutottunk hát addig, hogy van megfelelő számú érdeklődő, akik ráadásul nem hagyják azonnal faképnél a honlapot, mert mindenképpen találnak valami olyan információt, ami érdekli őket. Figyelembe véve, hogy a végső cél az, hogy az érdeklődőkből vásárló (ügyfél) legyen, két végeredmény lehetséges: az érdeklődő egyből vevővé válik, vagy nem - ez utóbbi esetben jó esély van rá, hogy a közeljövőben nem fog találkozni a honlapunkkal.

Szinte minden üzleti honlapról elmondható, hogy jóval többen vannak azok, akikből nem lesz vevő első látogatásukkor. És itt lép be a mai téma: hogyan lehet elérni, hogy azok az érdeklődők, aki nem vásárolnak első alkalommal, később is visszatérjenek, így esélyt adva maguknak a vásárlásra? :)

Kérem térjenek vissza!

Mondhatnánk erre, hogy ha elég jó a honlap, akkor úgyis vissza fognak térni. Ez alapvetően persze igaz, de ez édeskevés ahhoz, hogy "biztosra menjünk". A visszatérő látogatók szerzésének egyik csodafegyvere a tulajdonos által gondosan épített (e-mail címekre alapuló) érdeklődői adatbázis.

A legjobb, ha több módszerünk is van arra, hogy begyűjtsük az érdeklődők alapvető adatait (e-mail cím, név, esetleg konkrétabb érdeklődési kör - pl. Adwords). Mi erre három különböző lehetőséget is kínálunk:

  1. ingyenes e-mail tanfolyam (több témában): a választott témában 6-8-10 részes oktató e-mail sorozat, linkkel a honlapra
  2. blog értesítő szolgáltatás: feliratkozás esetén minden új blog bejegyzésről értesítőt küldünk, linkkel a honlapra
  3. tagsági rendszer: csak regisztrált tagok számára elérhető funkciók, hűségpont gyűjtési lehetőség

A fenti három megoldásból az első típus olyan, ami lehetőséget ad közvetlen hirdetésre is, amikor magát a tanfolyamot tudjuk pl. Adwords-ben ajánlani, ez plusz (relatíve olcsó) látogatószerzési lehetőség is egyben.

Az adatbázis építés extra előnyei

Esetünkben olyan plusz előnyökre is szert tudunk majd tenni, mint a különböző adatbázisokban lévő érdeklődők "keresztajánlása". Ha valaki feliratkozott a blog értesítőre, de az Adwords tanfolyamra nem, akkor lehet neki ajánlani ezt a lehetőséget is. Az adatbázis marketing ezen tulajdonságainak köszönhetően gyakorlatilag nélkülözhetetlen eszközzé vált a KKV szektor online marketingjében.

A különböző feliratkozási lehetőségeket (blog értesítő, tanfolyamok, regisztráció) a honlap szinte minden vonatkozó pontján automatikusan (vagy kis manuális segítséggel) ajánlani tudjuk a látogatóknak: ha egy Adwords témájú blog bejegyzést olvas, akkor például megjelenik az Adwords tanfolyam ajánlása.

Már csak a vásárlás van hátra

Ha van egy ilyen "rendszerünk", akkor mindig biztosíthatjuk a megfelelő számú - minőségi - érdeklődőt a honlapon. Persze ahogy azt mindig hangsúlyoztam, attól még nem lesz gazdag a tulajdonos, ha a boltjában mindig tolonganak az érdeklődők - de nem vásárolnak!

Az előzőekben (+ a korábbi írásokban) felsoroltak már önmagukban sokat tesznek a vásárlás elősegítéséért (mert hozzáértésről és figyelmességről tanúskodnak). Amire még szükség van, az nem más, mint a

  • szem előtt lévő portéka: a honlap minden lehetséges pontján ajánljuk az adott tartalomhoz passzoló szolgáltatásainkat (de nem tolakodó módon)
  • jól tagolt szolgáltatási portfólió, megfelelően kidolgozott ajánlatok: ha nincsenek "könnyen rendelhető" szolgáltatások (vagy termékek), akkor mit sem ér a profi körítés
  • ösztönző és felhasználóbarát megrendelő/ajánlatkérő oldalak: a kiváló szolgáltatásokat el kell tudni adni, ehhez nem elég néhány sor unalmas szöveg, és egy nehezen használható űrlap

Hogyan tovább?

Már csak a Primodesign.hu utolsó blog bejegyzésének záró gondolatai vannak hátra! :) Holnap déltől a jelenlegi formájában megszűnik a primodesign.hu és még néhány másik honlap (pl. adwords-hirdetes.hu), ezek megfelelő módon át lesznek irányítva az új honlapra (pl. ez az URL átirányítja majd az új honlapra a megfelelő blog bejegyzéshez).

A Primodesign márka is megszűnik, átveszi a helyét a Klikkmarketing, a honlap pedig a klikkmarketing.hu lesz. Új Facebook oldalunk is holnap indul (de már működőképes): facebook.com/klikkmarketing, akárcsak a Twitter fiókunk: twitter.com/klikkmarketing! Érdemes ezekhez már most csatlakozni, mert számos akcióval készülünk az új honlap és a brand bevezetése kapcsán!

Találkozzunk holnap dél körül!

Ha tetszett amit olvasott, kérem nyomja meg a "Tetszik/Like" gombot!

További olvasásra ajánljuk:

Hozzászólások:

Gál Kristófhttp://www.primodesign.hu/blog
2010.08.31. 14:29

A gépház jelenti: úgy néz ki éppen haldoklik a Facebook (talán a nagy terhelés miatt), ezért lehet, hogy jelenleg nem elérhető a Facebook oldalunk - de létezik!

válasz erre


kerner timeafilm@
2013.08.26. 19:03

de tudom van faacebook .a twitteren müszaki hibát jelez még mindig .

válasz erre

Tamas
2010.09.01. 09:40

Kedves Kristof!

Mi tortenik ezen blogra feliratkozott emberekkel? Gondolom lesz onnek tovabbra is hasonlo foruma.

Udvozlettel,

Tamas

válasz erre

Gál Kristófhttp://www.primodesign.hu/blog
2010.09.01. 12:32

Tamás, a Klikkmarketing.hu-n a blog természetesen tovább fog élni! :)

válasz erre


kerner timeafilm@
2013.08.26. 19:05

remélem énnis .

válasz erre

F. Éva
2010.09.01. 17:50

Kedves Kristóf!

Az új képen szerintem úgy nézel ki, mint egy multi menedzser vagy egy bankos, akiknek imidzse nem éppen pozitív megítélésű.

A primodesignos kép sokkal emberközelibb, bizalomgerjesztőbb, ezáltal szimpatikusabb volt. Szóval ezt most nem like-olom.

De ez csak egy vélemény.

Kíváncsi lennék mások hogy látják.

válasz erre

Greg!http://opteamus.blog.hu
2010.09.05. 16:10

Érdekes ez, igen. A nyakkendő üzenete egyrészről nagyon pozitív: itt vagyok, komolyabban, felnőttebben, professzionálisabban. Másrészről, az öltöny-nyakkendő tényleg egyre kevésbé használatos a mindennapokban és az üzletben.

Meglátjuk, hogy a komoly vásárlóerővel rendelkező, klasszikus ízlésű ügyfelek több bevételt hoznak-e ezután, mint amennyi az emócionális, és mostantól másokat lájkoló nők miatt kiesik ;)

válasz erre


Szólj hozzá, kérdezz, reagálj te is:



E-mail címed nem jelenik meg az oldalon!


Honlapod címe megjelenik az oldalon!


Mi Magyarország fővárosa? Ha tudod a választ, akkor nem vagy spam robot. :)