2-szeres termékeladás egy apró ráncfelvarrással

Érdemes évente felülvizsgálnod meglévő termékeidet, szolgáltatásaidat, hogy milyen módon tudnád növelni értékét, vonzóbbá, szexibbé tenni leendő vásárlóid, ügyfeleid számára.

Ebben a bejegyzésben bemutatom, hogy a Google AdWords könyvünkön eszközölt kisebb ráncfelvarrás milyen módon eredményezte az elmúlt év legtöbb könyveladását.

Nem csak akkor alkalmazhatod a bejegyzéseben leírtakat, ha könyved van, átültetheted, átalakíthatod az ötleteket a saját termékedre, szolgáltatásodra. Légy kreatív és adj még több értéket termékeidhez, szolgáltatásaidhoz.

AdWords könyvünk 2. kiadása lassan másfél éve volt már elérhető, így igazán érett egy következő kiadás. Ráadásul az AdWords hirdetéskezelő felülete változott, így szerettük volna, ha a könyvben szereplő képernyőképek is az új felületen mutatják be a könyvben leírtakat.

Természetesen ezt megtehettük volna úgy is, hogy csak a képeket cseréljük, és minden más marad a régiben. De az új tartalomhoz új dizájn is jár, így azoknak a vásárlóknak is feltűnt az újdonság, akik már rendelkeztek a könyv előző kiadásaival.

A könyveladások számai alapvetően jól alakultak, de szerettünk volna egy jelentős mértékű növekedést elérni ezen a téren is.

Tehát adott volt a meglévő termék, tisztáztuk, hogy milyen célokat szeretnénk elérni a frissített könyvvel. És ami talán még fontosabb, hogy az ár változatlan maradt, viszont a hozzáadott érték jelentősen növekedett.

Fontos, hogy a plusz, amit a cuccodhoz adsz, valóban nagy értéket képviseljen. Jelen esetben azon kívül, hogy frissítettük AdWords könyvünk tartalmát (képek, szövegek) és a dizájnt, készítettünk a könyvhöz egy online tréninget, mely segítségével kiegészítjük a könyv tartalmát, továbbá gyakorlatban is bemutatjuk az új AdWords felületet.

Az online felülethez és a videókhoz minden vásárló hozzáférést kap, ráadásul folyamatosan bővítjük, frissítjük a videókat. Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy az AdWords kampányokkal kapcsolatos újdonságokat, változásokat is be tudjuk mutatni az online tréning bővítésével.

Az online videós tréningek olyan bónuszok, melyekkel szinte bárki élhet. Ha könyved van, élő tréninget tartasz, használati tárgyakat árulsz, stb., akkor számodra is alkalmazható ez a megoldás.

Design

Alapvetően a szebb csomagolás, körítés még nem tekinthető hozzáadott értéknek. Ezért nem elégedhettünk meg azzal, hogy lecseréljük a könyv borítóját. Viszont ha te ajándéktárgyakat, virágcsokrokat, kézműves ékszereket értékesítesz, akkor önmagában már a szebb csomagolás is lehet hozzáadott érték.

Akár időszakosan is alkalmazhatod ezt, például minden júniusban megrendelt virágcsokorhoz díszcsomagolás jár ajándékba. Bár ez kicsit messzebb esik attól a termékfejlesztéstől, ráncfelvarrástól, amiről alapvetően ez a bejegyzés szól, de ez is lehet egy opció.

Azáltal, hogy a termék külsejét is frissítettük, olyan korábbi vásárlók is felfigyeltek az új, frissített termékre, akik már rendelkeztek az AdWords könyvünk valamelyik korábbi kiadásával.

Természetesen az online hirdetésekhez használt kreatívokat is frissítettük, az új design került a képekre. A design frissítése után ne felejtsd el lecserélni minden online felületen (banner, hirdetési kreatív, FB Bolt, stb.) a termék, szolgáltatás régi megjelenését az újra.

Ne tudjanak összehasonlítani másokkal

Alapértelmezettként feltételezem, hogy értékes a cuccod, jobbá teszed az emberek életét a termékeddel, szolgáltatásoddal. Viszont ebben az esetben is fontos lehet, hogy a leendő vásárlók ne tudjanak összehasonlítani téged a konkurenseiddel.

Tehát, amikor arra kerül a sor, hogy dönteniük kell például 2 szakkönyv megvásárlása között, akkor arra kell törekedned, hogy ne 2 könyvet (és áraikat) hasonlítsa össze, hanem egy könyvet és egy frissített kiadású könyvet + videós tréninget + folyamatos frissítéseket hasonlítsanak össze.

Te melyiket választanád a kettő közül nagyjából hasonló árfekvés esetében?

Természetesen az utóbbit. Hozzá kell tennem, hogy jelen esetben a Klikkmarketingnek nincs szigorú értelemben vett konkurense AdWords könyvek terén, hiszen az egyetlen hazai AdWords könyvet mi írtuk.

Eredmények

Az alábbi képen láthatod, hogy milyen megnövekedett forgalmat eredményezett, hogy ráncba szedtük, frissítettük a könyvet. Májusban az elmúlt év legtöbb AdWords könyv értékesítést produkáltuk.

Összefoglalás

Szánj rá egy napot és gondolkodj azon, mivel tudnád növelni egy-egy terméked, szolgáltatásod értékét.

Fontos, hogy nem látszat értéknövelésről van szó, nem “okos marketingre” vagy szemfényvesztésre van szüksége, hanem valóban értékes többletet kell adnod a vásárlóknak.

Lehet, ez most plusz, felesleges ráfordításnak tűnik neked, de nézd meg az eredményeinket. És ez csak 1 darab termék. Mi lenne, ha ugyanezt megtennéd 5 termékeddel, szolgáltatásoddal?

Csatlakozz a 6000+ regisztrált olvasónkhoz!

Az ehhez hasonló új írásainkról, illetve más tartalmainkról küldünk értesítőket, és bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
* Kötelező mező

Ezeket olvastad már?

Google Display célzások, amiket érdemes kipróbálnod

Google Display célzások, amiket érdemes kipróbálnod

Azt már valószínűleg tudod, hogy a Google keresésben az emberek akkor keresnek a cégedre, vagy a cuccodra, ha már ismernek. Mi a helyzet azzal a célközönséggel, akik még nem ismernek? Ekkor nagy se...

Elolvasom
Emojik: Használd ki a hangulatjelek erejét!

Emojik: Használd ki a hangulatjelek erejét!

Az online kommunikáció gyakorlatilag elképzelhetetlen emojik nélkül. Úgyhogy ha még nem használsz hangulatjeleket az online marketingedben, akkor itt az ideje elkezdeni!

Elolvasom
Robbantsd be Instagram fiókod a 3 leghatékonyabb stratégiával

Robbantsd be Instagram fiókod a 3 leghatékonyabb stratégiával

800 millió felhasználó van jelen Instagramon, mely adat önmagában elég lenne, hogy elgondolkodj vállalkozásod Instagram stratégiájának kidolgozásán. De ami ennél is fontosabb, hogy az utolsó 200 millió felhasználó az elmúlt egy évben csatlakozott. Ez a példátlanul dinamikus növekedés új lehetőségeket nyit meg vállalkozásod, céged számára, mellyel élned kell, ha lépést...

Elolvasom
ÜGYFELEINK N VÉLEMÉNYE

klikk me baby

  • Kállay Imre

    Egy külső szemlélő is rögtön felfedezi, jó helyre jött hozzátok. Örülök a találkozásnak és remélem, ez a találkozás egy közös együttműködés első lépcsőfoka volt.

    Kállay Imre, Kállay Autó (Ford Szaküzlet)
  • Oroszi Imre

    Örülök, hogy Danival dolgozhatok együtt. Felkészültségével és tapasztalatával segített elindítani, amiket hiányosságnak éreztem. Kellemes hangulatban, de célratörően teltek a mentorálások. Ajánlom a mentorálást azoknak, akik profi iránymutatás mellett szeretnék fiókjaikat kezelni. Nem véletlen, hogy folytatom a mentorálást hosszabb távon. :)

    Oroszi Imre, AgroOroszi
  • Csongrádi Eszter

    Tetszett a konzultáció! Sok újdonságról értesültünk, tanultunk. Ezekből párat már aznap meg is valósítottunk, ami nagyon szuper! Köszönöm még egyszer!

    Csongrádi Eszter, németADÓ
  • Lukács Beáta

    Nagyon örülök, hogy a Klikkmarketingre bíztam a hirdetési fiókjaink kezelését, nagyon elégedett vagyok velük. A kapcsolattartónk mindig elérhető, azonnal reagál a kéréseinkre. Sőt, proaktívan gyakran előttünk jár. Ráadásul a stratégiában is hasznos, építő tanácsokat ad, azokat közösen dolgozzuk ki.

    Lukács Beáta, SimpleJob