Így tudod megosztani más hirdetőkkel FB célközönségeidet

Az utóbbi időben jelentősen korlátozta a Facebook a konkurens, nagyobb követőbázissal rendelkező oldalak célzását a hirdetések létrehozásakor. Ezt mi is tapasztaljuk, már olyan Facebook oldalakat sem lehet megcélozni, melyeket pár hónapja még lehetőségünk volt.

Valószínűleg hamarosan elérkezik az az állapot is, hogy egyáltalán nem lehet megcélozni az általunk kiszemelt (konkurens) oldalak követőit egy-egy kampány során. Ez egy értékes lehetőség, mely sok hirdető számára eddig a legeredményesebb célzási beállítások közé tartozott (főként a kisebb weboldal forgalommal, követőbázissal rendelkezők esetében).

Mit lehet mégis tenni, hogy megmaradjon ez az értékes lehetőség? Ebben a bejegyzésben bemutatok egy megoldást, mely hatékonyan orvosolhatja ezt a problémát.

Célközönségek megosztása

Facebookon lehetőség van arra, hogy a hirdetéskezelőben létrehozott célközönségeket megoszd egy másik hirdetővel. És ugyanez érvényes a másik oldalról is, hogy veled ossza meg egy másik hirdető a célközönségeit.

Tegyük fel, hogy a másik hirdető hasonló érdeklődéssel rendelkező felhasználóknak hirdet, mint te. Előfordulhat, hogy egy kiegészítő szolgáltatás az övé. Neked fodrász szalonod van, a másik fél pedig sminktetoválásban utazik.

Létrehozzátok a saját célközönségeiteket, például weboldal látogatók az elmúlt 30 napban, vagy videómegtekintések az elmúlt 60 napban, stb. Majd egyszerűen kicserélitek egymással ezeket a célközönségeket.

A Vállalkozáskezelő használata kötelező

Ahhoz, hogy élni tudj ezzel a lehetőséggel, vállalkozáskezelőre van szükséged, melyhez hozzá van kapcsolva a másik hirdető hirdetési fiókja is. Ha ez nincs meg, akkor nem tudjátok kicserélni a célközönségeket.

Ezekre figyelj a megosztás kapcsán

#1. Hasonmás célközönség létrehozásához nem használhatsz megosztott célközönséget.

#2. Ha megosztott célközönséget használsz egy hirdetéssorozatnál, és a tulajdonosa törli a célközönséget, akkor ez a kampányodra is hatással lesz. A rendszer felfüggeszti a hirdetéssorozatodat, és új célközönség kiválasztását fogja kérni.

#3. Mentett célközönségeket nem oszthatsz meg más hirdetőkkel.

#4. Pénzforgalom nem valósulhat meg a célközönségek átadásakor, tehát a célközönségeidet nem adhatod el más vállalkozásoknak.

Összefoglalás

Egy értékes lehetőség hamarosan a múlté lesz, és csak rajtad áll, hogy képes leszel-e stratégiai együttműködéseket kötni partner vállalkozásokkal,
vagy akár konkurenseiddel.

Csatlakozz a 6000+ regisztrált olvasónkhoz!

Az ehhez hasonló új írásainkról, illetve más tartalmainkról küldünk értesítőket, és bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
* Kötelező mező

Ezeket olvastad már?

7 szuperfontos Google Analytics funkció webshop tulajdonosoknak (de mások is tanulhatnak belőle)

7 szuperfontos Google Analytics funkció webshop tulajdonosoknak (de mások is tanulhatnak belőle)

Szinte minden webshopban van már Google Analytics mérőkód, de csak kevesen használják ki az Analyticsben rejlő lehetőségeket. Ha profi eredményeket akarsz, akkor profi mérésekre van szükséged – olv...

Elolvasom
Csökkentsd hirdetési költségeid és növeld minőségi pontszámod kizáró kulcsszavak használatával

Csökkentsd hirdetési költségeid és növeld minőségi pontszámod kizáró kulcsszavak használatával

Az előző videós bejegyzésben Kristóf arról beszélt, hogy mi a különbség az általános és specifikus kulcsszavak között. Nem azt kell keresni, hogy melyik jobb a másiknál, hanem azt, hogy melyiket mikor érdemes használni. A kulcsszavak adják a Kereső hálózaton indított AdWords kampányaid alapját, meghatározzák, hogy milyen keresési kifejezésekre fognak megjelenni...

Elolvasom
4 ok, amiért a Google nem veszi figyelembe a linkszövegeket

4 ok, amiért a Google nem veszi figyelembe a linkszövegeket

Először is: üdvözlöm újra a KKV Online-marketin Blogon! Közel egy éve nem jelent már meg itt írás, aminek több oka is van, de a legfontosabb ok klasszikusnak mondható: nem tudtam időt szakítani rá, de ennek most vége! Szeretném ha újra “rászokna” a blog olvasására, mert az újraindulással az a célom,...

Elolvasom
ÜGYFELEINK N VÉLEMÉNYE

klikk me baby

  • Kállay Imre

    Egy külső szemlélő is rögtön felfedezi, jó helyre jött hozzátok. Örülök a találkozásnak és remélem, ez a találkozás egy közös együttműködés első lépcsőfoka volt.

    Kállay Imre, Kállay Autó (Ford Szaküzlet)
  • Oroszi Imre

    Örülök, hogy Danival dolgozhatok együtt. Felkészültségével és tapasztalatával segített elindítani, amiket hiányosságnak éreztem. Kellemes hangulatban, de célratörően teltek a mentorálások. Ajánlom a mentorálást azoknak, akik profi iránymutatás mellett szeretnék fiókjaikat kezelni. Nem véletlen, hogy folytatom a mentorálást hosszabb távon. :)

    Oroszi Imre, AgroOroszi
  • Csongrádi Eszter

    Tetszett a konzultáció! Sok újdonságról értesültünk, tanultunk. Ezekből párat már aznap meg is valósítottunk, ami nagyon szuper! Köszönöm még egyszer!

    Csongrádi Eszter, németADÓ
  • Lukács Beáta

    Nagyon örülök, hogy a Klikkmarketingre bíztam a hirdetési fiókjaink kezelését, nagyon elégedett vagyok velük. A kapcsolattartónk mindig elérhető, azonnal reagál a kéréseinkre. Sőt, proaktívan gyakran előttünk jár. Ráadásul a stratégiában is hasznos, építő tanácsokat ad, azokat közösen dolgozzuk ki.

    Lukács Beáta, SimpleJob