A perszonalizált e-mail hírlevél lehetséges hátulütői

Azt már mindenki tudja – hiszen az e-mail marketinghez konyító szakértők mindegyike legalább egyszer elmondta már, ahogy én is -, hogy az e-mail marketing (tágabban: direkt marketing) egyik nagy fegyverténye, hogy személyre szabható üzeneteket lehet vele célba juttatni.

Legegyszerűbb példa erre az, hogy névre szóló (“Kedves András!”) levelet küldhetünk, aminek hatására reményeink szerint kedvezőbb értékesítési eredmények érhetőek el.

De hol itt a hátulütő?

A MarketingProfs.com egyik írásában a szerző beszámol egy olyan jelenségről, amit a Continental légitársaság egyik e-mail marketing akciójával kapcsolatban élt át, s ami tényleges fejfájást okozhat (nekünk, akik e-mail marketinggel szeretnénk növelni az értékesítéseinket).

Mivel rendszeresen utazik az említett társasággal, ezért szerepel a cég adatbázisában, így hébe-hóba kap hírlevelet tőlük. Legutóbb az alábbi tárgysorú levelet kapta, s rögtön érdeklődni is kezdett:

A Continental speciális ajánlata Elaine Fogel számára!

Ha nem lett volna odabiggyesztve a neve, talán meg sem nyitja az e-mailt. De ott volt, tehát az ajánlat személyesen neki szól – naná, hogy elolvassa miről van szó!

És itt jött a csalódás… mert a megnyíló weboldalon egy olyan járatra szóló ajánlat sem szerepelt, ami Elaine lakóhelyének közeléből indult volna. A Continental tehát “lebukott”, valójában semmilyen személyes ajánlatról nem volt szó, a személyesség kimerült a címzett nevének emlegetésével.

El lehet képzelni, hogy mekkora érdeklődéssel fogja olvasni Elaine a Continental következő levelét. Valószínűleg ezek után meg sem fogja őket nyitni, hiszen egyszer már – kis túlzással azért – át lett verve.

Amit ebből a sztoriból érdemes nagyon megjegyezni: jó dolog a perszonalizált kommunikáció, de csak abban az esetben, ha tényleg releváns tartalommal tudunk szolgálni a címzettek számára. (Pl. Ha a példánál maradva valóban testre szabott járatokat hirdettek volna meg, Elaine lakóhelyének közelében.)

Csatlakozz a 6000+ regisztrált olvasónkhoz!

Az ehhez hasonló új írásainkról, illetve más tartalmainkról küldünk értesítőket, és bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
* Kötelező mező

Ezeket olvastad már?

Mesterséges intelligencia: 3 stratégiai kérdés, amit meg kell válaszolnod

Mesterséges intelligencia: 3 stratégiai kérdés, amit meg kell válaszolnod

A mesterséges intelligencia használata nem cél, hanem eszköz! Ne az legyen a terved, hogy ha kell, ha nem, használni fogod az AI-t, hanem az, hogy jól használd, és valóban hatékonyabbá tedd vele a ...

Elolvasom
5 nagyon fontos dolog az új céges Facebook oldalak kapcsán

5 nagyon fontos dolog az új céges Facebook oldalak kapcsán

Nagy változások vannak a Facebook céges oldalak környékén. Most még csak opcionális a teljes megjelenés megváltoztatása, de március 30-án automatikusan átáll minden Facebook oldal az új elrendezésre, ha felkészült rá a tulajdonos, ha nem. Íme a legfontosabbnak tűnő 5 dolog, amire érdemes figyelnie! 1. A Facebook “üdvözlő oldalak” megszűnnek Az...

Elolvasom
Vállalkozóból Vállalkozás Podcast – epizódok (linkekkel + lejátszóval)

Vállalkozóból Vállalkozás Podcast – epizódok (linkekkel + lejátszóval)

Ez a bejegyzés azért született, hogy a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast minden részét egy helyen megtaláld linkekkel, vagy akár innen közvetlenül lejátszható verzióban.

Elolvasom
ÜGYFELEINK N VÉLEMÉNYE

klikk me baby

  • Kállay Imre

    Egy külső szemlélő is rögtön felfedezi, jó helyre jött hozzátok. Örülök a találkozásnak és remélem, ez a találkozás egy közös együttműködés első lépcsőfoka volt.

    Kállay Imre, Kállay Autó (Ford Szaküzlet)
  • Oroszi Imre

    Örülök, hogy Danival dolgozhatok együtt. Felkészültségével és tapasztalatával segített elindítani, amiket hiányosságnak éreztem. Kellemes hangulatban, de célratörően teltek a mentorálások. Ajánlom a mentorálást azoknak, akik profi iránymutatás mellett szeretnék fiókjaikat kezelni. Nem véletlen, hogy folytatom a mentorálást hosszabb távon. :)

    Oroszi Imre, AgroOroszi
  • Csongrádi Eszter

    Tetszett a konzultáció! Sok újdonságról értesültünk, tanultunk. Ezekből párat már aznap meg is valósítottunk, ami nagyon szuper! Köszönöm még egyszer!

    Csongrádi Eszter, németADÓ
  • Lukács Beáta

    Nagyon örülök, hogy a Klikkmarketingre bíztam a hirdetési fiókjaink kezelését, nagyon elégedett vagyok velük. A kapcsolattartónk mindig elérhető, azonnal reagál a kéréseinkre. Sőt, proaktívan gyakran előttünk jár. Ráadásul a stratégiában is hasznos, építő tanácsokat ad, azokat közösen dolgozzuk ki.

    Lukács Beáta, SimpleJob