Múlt héten fejeztem be Isaac Asimov egyik korai művének, az Én, a robot című novelláskötetnek az olvasását. (Bár manapság többet hallani az ugyanilyen címen futó Will Smith főszereplésével játszódó filmről, maga a könyv 1950-ben íródott!)
A robotika három törvénye Asimov kitalációja, ami a robotizált világ egyfajta új “robot-alkotmánya”, az összes gyártott robot közös értékrendje. Az alaptörvények nélkül szinte lehetetlen az emberek és a robotok együttélése. (Asimov könyveiben az egyszerűbb robotoktól az emberhez megtévesztésig hasonló – és intelligens – robotokig többféle típus megtalálható.)
A három törvény a következő:
- A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
- A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
- A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
Annyit kell még feltétlenül tudni, hogy a törvényeknek különböző az “erőssége”: az első a legfontosabb, a többi pedig sorban csökkenő fontosságú, de ez magukból a törvényekből is kiolvasható. Az említett könyvben szereplő novellákban jellemzően azok a helyzetek okozzák a galibát, amelyekben a robotok összeütközésbe kerülnek a 3 törvény ellentétes utasításaival, s ez megzavarja a működésüket (pl. meg kell menteniük egy embert, de a mentés a saját megrongálódásukkal jár, viszont ha megrondálódnak, nem tudják befejezni a mentést, …).
Nem akarom ezzel húzni az időt, a rövid lényeg tényleg annyi, hogy a sci-fi író fantáziavilágában a robotokba táplált alapvető program a fenti három pont betartásáért felel, és a törvényeknek prioritásuk van, felülről lefelé haladó erősséggel.
Valójában különösebben nem vagyok sci-fi rajongó, mégis bátran ajánlom mindenkinek a könyvet, mert nem csak egy meseszerű “robotos sztorigyűjteményről” van szó, hanem könnyen felfedezhető az író mögöttes mondanivalója az emberekről, a társadalomról. Különösen attól érdekes az egész, hogy majdnem 60 évvel ezelőtt íródott könyvről van szó, amikor még szinte semmilyen valódi információ nem állt rendelkezésre a robotokról, űrhajókról, űrutazásról…
A fő mondandómat egy holnapi bejegyzésben írom meg ezzel kapcsolatban, mert a bevezetés és a lényegi tartalom nagyon hosszú lett volna egyben tálalva. A robotika három alaptörvényének legalább a “tudom, hogy van ilyen is” szintű ismerete nélkül viszont nem volna az igazi a dolog.
Addig is: kíváncsi vagyok kitalálja-e valaki, hogy hová akarok ezzel a látszólag egyáltalán nem ide való gondolatmenettel kilyukadni? (Természetesen van üzleti vonatkozás a háttérben!)
