Előző írásomban bemutattam, hogy az új honlapon (új domain, új brand, új élet) hogyan fogunk majd érdeklődőket (látogatókat) “szerezni”, illetve hogy miként szeretnénk őket “maradásra bírni”!
Vannak látogatóink, de mi lesz velük?
Eljutottunk hát addig, hogy van megfelelő számú érdeklődő, akik ráadásul nem hagyják azonnal faképnél a honlapot, mert mindenképpen találnak valami olyan információt, ami érdekli őket. Figyelembe véve, hogy a végső cél az, hogy az érdeklődőkből vásárló (ügyfél) legyen, két végeredmény lehetséges: az érdeklődő egyből vevővé válik, vagy nem – ez utóbbi esetben jó esély van rá, hogy a közeljövőben nem fog találkozni a honlapunkkal.
Szinte minden üzleti honlapról elmondható, hogy jóval többen vannak azok, akikből nem lesz vevő első látogatásukkor. És itt lép be a mai téma: hogyan lehet elérni, hogy azok az érdeklődők, aki nem vásárolnak első alkalommal, később is visszatérjenek, így esélyt adva maguknak a vásárlásra? :)
Kérem térjenek vissza!
Mondhatnánk erre, hogy ha elég jó a honlap, akkor úgyis vissza fognak térni. Ez alapvetően persze igaz, de ez édeskevés ahhoz, hogy “biztosra menjünk”. A visszatérő látogatók szerzésének egyik csodafegyvere a tulajdonos által gondosan épített (e-mail címekre alapuló) érdeklődői adatbázis.
A legjobb, ha több módszerünk is van arra, hogy begyűjtsük az érdeklődők alapvető adatait (e-mail cím, név, esetleg konkrétabb érdeklődési kör – pl. Adwords). Mi erre három különböző lehetőséget is kínálunk:
- ingyenes e-mail tanfolyam (több témában): a választott témában 6-8-10 részes oktató e-mail sorozat, linkkel a honlapra
- blog értesítő szolgáltatás: feliratkozás esetén minden új blog bejegyzésről értesítőt küldünk, linkkel a honlapra
- tagsági rendszer: csak regisztrált tagok számára elérhető funkciók, hűségpont gyűjtési lehetőség
A fenti három megoldásból az első típus olyan, ami lehetőséget ad közvetlen hirdetésre is, amikor magát a tanfolyamot tudjuk pl. Adwords-ben ajánlani, ez plusz (relatíve olcsó) látogatószerzési lehetőség is egyben.
Az adatbázis építés extra előnyei
Esetünkben olyan plusz előnyökre is szert tudunk majd tenni, mint a különböző adatbázisokban lévő érdeklődők “keresztajánlása”. Ha valaki feliratkozott a blog értesítőre, de az Adwords tanfolyamra nem, akkor lehet neki ajánlani ezt a lehetőséget is. Az adatbázis marketing ezen tulajdonságainak köszönhetően gyakorlatilag nélkülözhetetlen eszközzé vált a KKV szektor online marketingjében.
A különböző feliratkozási lehetőségeket (blog értesítő, tanfolyamok, regisztráció) a honlap szinte minden vonatkozó pontján automatikusan (vagy kis manuális segítséggel) ajánlani tudjuk a látogatóknak: ha egy Adwords témájú blog bejegyzést olvas, akkor például megjelenik az Adwords tanfolyam ajánlása.
Már csak a vásárlás van hátra
Ha van egy ilyen “rendszerünk”, akkor mindig biztosíthatjuk a megfelelő számú – minőségi – érdeklődőt a honlapon. Persze ahogy azt mindig hangsúlyoztam, attól még nem lesz gazdag a tulajdonos, ha a boltjában mindig tolonganak az érdeklődők – de nem vásárolnak!
Az előzőekben (+ a korábbi írásokban) felsoroltak már önmagukban sokat tesznek a vásárlás elősegítéséért (mert hozzáértésről és figyelmességről tanúskodnak). Amire még szükség van, az nem más, mint a
- szem előtt lévő portéka: a honlap minden lehetséges pontján ajánljuk az adott tartalomhoz passzoló szolgáltatásainkat (de nem tolakodó módon)
- jól tagolt szolgáltatási portfólió, megfel
- lően kidolgozott ajánlatok: ha nincsenek “könnyen rendelhető” szolgáltatások (vagy termékek), akkor mit sem ér a profi körítés
- ösztönző és felhasználóbarát megrendelő/ajánlatkérő oldalak: a kiváló szolgáltatásokat el kell tudni adni, ehhez nem elég néhány sor unalmas szöveg, és egy nehezen használható űrlap
Ha tetszett amit olvasott, kérem nyomja meg a “Tetszik/Like” gombot!