Az alapítványok ugyan nem tartoznak az üzleti szférába, mégis úgy gondolom, hogy számukra is rendkívül fontos lehet egy jó honlap és átgondolt internetes stratégia.
Egy ilyen honlap megtervezésekor természetesen más szempontokat kell figyelembe venni, mint mondjuk egy kkv esetén.
Egyrészt sok olyan segítő szándékú magánszemély és vállalkozás van, akik szívesen támogatnának jó célokat, de nincs egy olyan fix (már kiválasztott) szervezet, amit úgymond gondolkodás nélkül támogatni tudnak/akarnak. Ezekben az esetekben egy jó honlap és egy tudatos internetes promóció segítségével a szemfüles alapítványok sok egyelőre csak “keresgélő”, de leendő támogatót tudnának szerezni. Nevezhetjük ezt a cégek üzletszerzési törekvéseivel rokonértelmű célnak.
A másik szempont a már meglévő támogatók “kiszolgálása”. Kimondva vagy kimondatlanul, mindenkinek számít, hogy lássa: megbecsülik felajánlását és van nyoma az adakozásnak. Cégek esetén ez különösen fontos, mert ha az adományozásra szánt éves összeg helyét keresik, egészen biztosan számítani fog, hogy hol kap ezzel a cég nagyobb nyilvánosságot, komolyabb PR értéket.
Van még egy harmadik dolog is ami fontos, mégpedig az elszámolás az elköltött forrásokról. Mire, miért és mennyit költött az alapítvány az elmúlt időszakban: hova került a támogatók pénze. Persze erre vannak törvényi előírások, amit nyilván be is tartanak, de egy dolog lehozni egy cikket egy újságban, amit vagy olvasnak vagy nem, és más dolog ezeket egy honlapon megfelelő és maradandó formában könnyen megtalálhatóvá tenni.
Úgy gondolom tehát, hogy ennek a három szempontnak a figyelembe vételével szinte bármelyik alapítvány jelentős többlet forráshoz tudna jutni egy jó honlap segítségével.
Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy évente két alapítványnak egy jelképes összegért (nettó 40 ezer Ft) elkészítjük egyszerű, de komplett, professzionális internetes megjelenését (honlap, promóciós tervek, stb.). Azért nem “adjuk ingyen” mindezt, hogy kiszűrjük az eleve komolytalan pályázatokat, és mert tapasztalatunk szerint az ingyenes dolgokat egyszerűen nem becsülik meg annyira, mint azt, amiért akár keveset is, de fizettek.
Várjuk tehát olyan alapítványok jelentkezését, akik “hisznek az internetben” és komoly tervekkel/célokkal rendelkeznek a jövőre nézve, amit a magunk módján mi is támogathatunk ezzel a felajánlásunkkal.Fél évente egy alapítványt fogunk kiválasztani, az elsőt a 2007. június 30.-ig beérkező pályázatok közül. Olyan jelentkezőket is várunk, akik már rendelkeznek honlappal, de annak színvonala miatt nem igazán jelent ez előnyt számukra.
A pályázatok közül saját megítélésünk szerint fogunk győztest választani, az értékelés szempontjai a következők:
- az alapítvány alapvető célja: pl. állatgondozás, gyermekek gyógyítása, kultúra támogatása, stb.
- korábbi évek eredményei (ez nem követelmény, “frissen alakult” alapítványok is jelentkezhetnek): mennyi pénzt fordítottak jótékony célra, mik voltak ezek a tevékenységek
- az alapítványban rejlő – általunk megbecsülhető – lehetőségek, pl. mennyivel több pénzt tudnának gyűjteni egy jó honlap segítségével
- hozzáállás: érezzük-e azt a határozott céltudatosságot és elszántságot, mint amivel mi dolgozunk saját céljainkért
- egyéb, “szimpátia”
Kérek tehát minden blog olvasót, hogy amennyiben ismer szóba jöhető alapítványt, esetleg alapítványnál vagy annak “közelében” dolgozik, hívja fel a vezetőség figyelmét pályázatunkra! A pályázatokat e-mail címünkre várjuk.
Nincsen konkrétan meghatározott pályázati anyag, gyakorlatilag szabad fogalmazásban összeállított pályázatokat várunk, de persze az anyagok tartalmazzák az alapítvány megismeréséhez-, és a döntéshez szükséges információkat.
Szívesen várunk javaslatokat, a feltételekkel kapcsolatos esetleges kérdéseket – elsősorban hozzászólás formájában ide a blogba, hogy mások is láthassák a válaszaimat / reagálásaimat a felvetésekre.
Új infók – frissítés: (hétfő este) Közben jött is már jelentkezés, illetve kérdés is. Lehet, hogy félreérthető voltam, de évente 2 pályázatot fogadunk el, ez félévente 1-et jelent, tehát most első körben is 1 lesz elfogadva. A másik dolog pedig, hogy elsősorban olyan alapítványokat keresünk, akik jótékony célokat támogatnak (gyerekek, betegek, kultúra, stb.), nem pedig pl. vállalkozások különféle dolgait (oktatás, tanácsadás, stb.). Ezzel nem az utóbbiakat degradáljuk le, hanem egyszerűen más célokat tartunk szem előtt. :)