Indul az első hazai Adwords blog!

Az elmúlt években a tapasztalataink alapján töretlenül növekedett és fejlődött a magyarországi keresőmarketing piac. Szolgáltatásainkkal, tananyagunkkal, hírlevélsorozatunkkal és publikációinkkal úgy érzem már eddig is sokat tettünk a kis- és középvállalkozások sikeres kampányaiért – de a java még csak most jön!. :)

Az Adwords-Hirdetes.hu domain név alatt működő honlapot jelentősen kibővítjük, aminek első jele a ma publikussá váló Adwords blog.

Egyelőre a “felpörgetés” szakaszában van a blog, keresem, keressük a megfelelő témákat, amik nem csak minket, vagy a “szakmát” érdekelhetik, hanem elsősorban azokat, akiknek a legfontosabb, hogy ne kelljen sötétben tapogatózniuk: a hirdető cégeknek!

Ahogyan úgy érzem, hogy ez a blog is az, terveim szerint az Adwords blog is népszerű lesz a kkv vezetők és marketingesek körében, elsősorban a többé-kevésbé laikus hirdetők számára is érthető és könnyen felhasználható tippek, trükkök, jótanácsok miatt.

Tehát mégegyszer: megnyílt az Adwords blog!

Jó szórakozást kívánok!

Csatlakozz a 6000+ regisztrált olvasónkhoz!

Az ehhez hasonló új írásainkról, illetve más tartalmainkról küldünk értesítőket, és bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
* Kötelező mező

Ezeket olvastad már?

Robbantsd be Instagram fiókod a 3 leghatékonyabb stratégiával

Robbantsd be Instagram fiókod a 3 leghatékonyabb stratégiával

800 millió felhasználó van jelen Instagramon, mely adat önmagában elég lenne, hogy elgondolkodj vállalkozásod Instagram stratégiájának kidolgozásán. De ami ennél is fontosabb, hogy az utolsó 200 millió felhasználó az elmúlt egy évben csatlakozott. Ez a példátlanul dinamikus növekedés új lehetőségeket nyit meg vállalkozásod, céged számára, mellyel élned kell, ha lépést...

Elolvasom
Mennyit érdemes költeni Google Ads hirdetésekre?

Mennyit érdemes költeni Google Ads hirdetésekre?

2006 óta foglalkozom Google Ads hirdetésekkel. A legtöbbször feltett kérdés talán éppen ez, mint a címben. Sokan azt válaszolnák, hogy az attól függ - de én most tényleg elmagyarázom.

Elolvasom
Kosárelhagyás csökkentése – minden, amit tudnod kell a témáról

Kosárelhagyás csökkentése – minden, amit tudnod kell a témáról

A megkezdett kosárral rendelkező látogatók 70%-a végül nem fejezi be a rendelését a hazai és nemzetközi mérések szerint. Ez elképesztő veszteséget jelent minden webshop számára, és az egyik legfont...

Elolvasom
ÜGYFELEINK N VÉLEMÉNYE

klikk me baby

  • Kállay Imre

    Egy külső szemlélő is rögtön felfedezi, jó helyre jött hozzátok. Örülök a találkozásnak és remélem, ez a találkozás egy közös együttműködés első lépcsőfoka volt.

    Kállay Imre, Kállay Autó (Ford Szaküzlet)
  • Oroszi Imre

    Örülök, hogy Danival dolgozhatok együtt. Felkészültségével és tapasztalatával segített elindítani, amiket hiányosságnak éreztem. Kellemes hangulatban, de célratörően teltek a mentorálások. Ajánlom a mentorálást azoknak, akik profi iránymutatás mellett szeretnék fiókjaikat kezelni. Nem véletlen, hogy folytatom a mentorálást hosszabb távon. :)

    Oroszi Imre, AgroOroszi
  • Csongrádi Eszter

    Tetszett a konzultáció! Sok újdonságról értesültünk, tanultunk. Ezekből párat már aznap meg is valósítottunk, ami nagyon szuper! Köszönöm még egyszer!

    Csongrádi Eszter, németADÓ
  • Lukács Beáta

    Nagyon örülök, hogy a Klikkmarketingre bíztam a hirdetési fiókjaink kezelését, nagyon elégedett vagyok velük. A kapcsolattartónk mindig elérhető, azonnal reagál a kéréseinkre. Sőt, proaktívan gyakran előttünk jár. Ráadásul a stratégiában is hasznos, építő tanácsokat ad, azokat közösen dolgozzuk ki.

    Lukács Beáta, SimpleJob