7 email tárgysor formula, amit a legjobb marketingesek is használnak

Az email tárgysor írása sok esetben több időt vesz igénybe, mint maga az email megírása. Szélsőséges esetben akár több napig tartó gondolkodás után születik csak meg a megfelelő email tárgysor.

Ebben a bejegyzésben 7 olyan email tárgysor jellemvonást, jellegzetességet mutatok be, melyeket bármikor alkalmazni tudsz te is. Ráadásul ezek segítségével növelni tudod kiküldött emailjeid megnyitási arányát!

A 7 formula alkamazása

Amikor megírtad az emailt, akkor érdemes az alábbi 7 jellemvonás mentén gondolkodnod a tárgysort illetően. Hatalmas jelentősége van egy email tárgysorának: lényegében ez alapján dönt a címzett arról, hogy megnyitja-e a levelet.

Az alábbi 7 formulából nem is csak egyet használhatsz! Valójában 2-3 jellegzetességet is be tudsz építeni a tárgysorba. Ezek erősíteni fogják egymást, így eredményesebbé tudod tenni az email marketinged.

Email tárgysor formulák

Ezek az email tárgysor formulák (ha jól használják őket), képesek arra, hogy a másodperc tört része alatt meggyőzzék az embereket arról, hogy érdemes elolvasni az egész levelet.

Sorra veszem mind a hét típust, és példákat is írok melléjük, hogy még könnyebb legyen ráérezni, hogyan fogsz tudni te is ilyen tárgysorokat írni!

#1 Közvetlen előnyre építő

Ebben az esetben a tárgysorban megjelölsz egy konkrét előnyt, amellyel a felhasználó élhet, amennyiben megnyitja az üzeneted. Ez az egyik legegyszerűbb jellegzetesség, amit használni tudsz.

Egy elérni kívánt előnyt kell kommunikálnod, amit az email szövegét elolvasva megszerezhet a felhasználó. Vagy az is lehet, hogy az email megnyitásával kerülhetnek el valamit, amit nem akarnak átélni. Ez utóbbi is óriási előny lehet!

Például:

  • A legfontosabb kérdés az állásinterjún, amire nem válaszolhatsz rosszul
  • Kerüld el azokat a hibákat, amiket a többség elkövet
  • Így növeld duplájára online bevételed 3 nap alatt

#2 Kíváncsiságra építő

Ebben az esetben kevésbé konkrét a tárgysor, mint az előző formulánál. A hangsúly a kíváncsiságon, az izgatottságon van.

Ezzel óvatosan kell bánni, mert könnyen rosszul sülhet el!

Ha a felhasználó azt érzi az email megnyitása után, hogy nem azt az izgalmas tartalmat kapja, amire számított, akkor könnyen leiratkozhat, neheztelhet rád.

Ezért önmagában ritkán használd, inkább kombináld a másik 6 jellegzetességgel. Ez segít kicsit konkrétabbá tenni, és nem fokozod az egekig a kíváncsiságot.

Például:

  • 10 forint kattintásonként?
  • A te vállalkozásodat is csődbe viheti ez?
  • Remélem, nem vagy saját magad ellensége!

#3 Veszteségre építő

Ez már egy sokkal nagyobb erővel bíró jellegzetesség, melyet felhasználhatsz az email tárgysoraidban. A veszteségtől mindig sokkal jobban félnek az emberek, mint amennyire a nyereséget kívánják.

Ebben az esetben felhasználhatsz időkorlátot, vagy jelezheted, hogy erősen fogytán az árukészlet. A veszteség érzését és a sürgetést kell beépítened az email tárgysorban.

Ezzel a jellegzetességgel is csak óvatosan szabad bánni! Csak akkor használd, ha tényleg igaz, amit leírsz. Ha kiderül, hogy hegyekben áll az áru a raktáradban, miközben készlethiányra hivatkozol, akkor hiteltelenné válsz.

Például:

  • Már csak 2 helyünk maradt a PPC alapozó workshopra!
  • Ma éjfélkor 50%-kal megemeljük az árakat!
  • 85% kedvezmény még 2 órán át!

#4 Hírek

Azzal is növelni tudod a megnyitások arányát, ha jelzed, hogy valami újdonságot tartalmaz az emailed.

Biztos te is láttad már a BREAKING NEWS főcímet külföldi hírportáloknál. Vagy az itthoni megfelelőjét: RENDKÍVÜLI HÍR. Milyen hatást váltott ki benned? Persze, hogy azonnal felkeltette a figyelmed.

Például:

  • Facebook algoritmus változás!
  • Minden ebben a levélben a legújabb email marketing eszközről
  • A legfrissebb Google Ads újítások

#5 Közösségi bizonyítékokra építő

Ha valamit sokan megtettek már, az valószínűleg jó. Nekünk is jó. Az emberek többségét befolyásolják a mások által hozott döntések. A tárgysorban ezzel az erővel élhetsz.

Fontos: Használj számokat a tárgysorban, ahelyett, hogy azt írod “sokan”, “rengetegen”, “minden harmadik ember”.

Például:

  • 2000 vállalkozó töltötte le 24 óra alatt ezt az ebook-ot
  • 100.000 látogató kereste fel ezt az oldalt 1 hónap alatt
  • 350 előrendelő már élt a kedvezménnyel

#6 Sztorira építő

Kezdj el mesélni egy sztorit a tárgymezővel, és meglátod, sokakat érdekelni fog a sztori folytatása.

A sztori mesélésnek egyébként is nagy szerepe van abban, hogy a felhasználókat közelebb tudjuk hozni a termékhez, szolgáltatáshoz. Érzelmeket tudsz kiváltani, ami alapján a felhasználók döntéseket hoznak. Mindenki kíváncsi a történetekre, egyszerűen vonzza az embereket.

Például:

  • Ha az egészet újra kellene kezdenem, akkor …
  • 37 évesen nyugdíjba ment a leleményes villanyszerelő

#7 Emberiességre építő

Miközben bizniszről és felhasználókról beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy emberek állnak egymással szemben, még akkor is, ha csak online kapcsolatról beszélünk.

Építs ki baráti, bizalmi kapcsolatot – és adj értéket ezekben a viszonyokban!

Például:

  • Egy meglepetéssel kívánunk boldog karácsonyt!
  • Közös a szenvedélyünk
  • Sokáig küzdöttem a problémákkal, amiket most te is átélsz

Összefoglalás

Ha eddig csak az “AKCIÓ” szó és annak szinonimái voltak az egyedüli fegyvered az email tárgysorok esetében, akkor remélem, tudtam segíteni ezzel a bejegyzéssel.

Ugyanis ha csak az akciózás esetén tudsz email megnyitásokat és bevételt generálni, akkor vékony jégen jársz: ha egy konkurensed alád tud ígérni, máris el fogod veszíteni vásárlóid többségét.

A soron következő emailek kiküldése esetén használd a bejegyzésben leírtakat. Ha csak elolvastad a bejegyzést és nem kezded el alkalmazni, akkor az olyan, mintha megvennél egy koncertjegyet, és végül otthon maradnál.

A bejegyzés elkészítéséhez Ryan Deiss: Invisible Selling Machine című könyvét használtam forrásként. Izgalmas könyv, jó szívvel ajánlom neked is!

Végre tényleg működő online marketing

Ha szeretnéd látni, hogy mi milyen email tárgysorokat használunk, iratkozz fel levelezési listánkra! Ha tetszett a bejegyzés, oszd ismerőseiddel is! 1 megosztás = “köszönöm, ez tetszett, hasznos volt” :)

Ha pedig szeretnéd az online marketinged színvonalát arra a szintre emelni, amilyet a céged érdemel, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

Ezeket olvastad már?

Hírlevél megnyitási arány. Mik a jó értékek, és hogyan tudod növelni egyszerű eszközökkel?

Hírlevél megnyitási arány. Mik a jó értékek, és hogyan tudod növelni egyszerű eszközökkel?

Nem az a baj, ha még nem építesz listát, és nem küldesz heti legalább 1-2 levelet a listának - hanem az, ha nem kezded el most azonnal. A "hányan nyitják meg a leveleket" egy gyakori, fontos, és jo...

Elolvasom
Így kívánj boldog karácsonyt az ügyfeleknek és a vásárlóknak

Így kívánj boldog karácsonyt az ügyfeleknek és a vásárlóknak

Vállalkozóként nem feledkezhetsz meg karácsonykor sem a vevőkről. Köszöntened kell őket valamilyen módon az ünnepek alkalmából, ha azt szeretnéd, hogy hosszú távon elköteleződjenek a céged mellett.

Elolvasom
A 4 legfontosabb tudnivaló a Google BERT update-ről (vezetői összefoglaló)

A 4 legfontosabb tudnivaló a Google BERT update-ről (vezetői összefoglaló)

Ez nem egy technikai írás, hanem egy érthető áttekintés vezetőknek a Google legújabb algoritmus frissítéséről, amit maga a Google az egyik legjelentősebb ugrásnak tart a keresések történetében.

Elolvasom