Az Adwords helybővítmények

Egyik korábbi írásomban bemutattam az Adwords webhelylinkek nevű hirdetési bővítményt. Eljött az idő, hogy a helybővítményekről is írjak néhány sort!

Mik azok az Adwords hirdetési bővítmények?

A bővítmények tulajdonképpen szó szerint kiszélesítik az Adwords hirdetések funkcionalitását a szokásos szöveges hirdetések címsor-szöveg-url hármasához képest, a két említett példában extra linkekkel ill. az üzlet elhelyezkedésével kapcsolatos információkkal.

Néhány alapvető információ a bővítményekről

(Ezekről elfelejtettem írni az előző bejegyzésben, de fontosak.)

  • Ezek a bővítmények önmagukban nem jelentenek plusz költséget, tehát nem drágábbak az ilyen hirdetések, mint a normál társaik.
  • A bővítmények csak a keresőhirdetések mellett tudnak megjelenni, a display hirdetések esetében nem.
  • A bővítményeket kampány szinten lehet beállítani, külön hirdetési csoportonként nem.

A bővítmények fület be kell kapcsolni, mert alapértelmezettként nem is látható a fiókban:

A helybővítmény segítségével megjeleníthető a hirdetett cég címe és telefonszáma, közvetlenül a Google találati oldalán. Kitűnő lehetőség ez az olyan vállalkozásoknak, akiknek a tevékenységükből adódóan nagy szerepet játszik az elhelyezkedés és a gyors telefonos elérhetőség.

A helybővítmény csukott (alap) állapotban

Ha fénymásolási lehetőséget keresek a közelben, akkor ez nyilvánvalóan fontos szempont, ha viszont online utazási irodák után kutatok, akkor éppen az ellenkezője igaz. Nem érdemes tehát csak azért használni a helybővítményt, hogy “legyen nekünk is”, csak ha tényleg van értelme. Ugyanakkor van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy ha csak a mi hirdetésünk használ helybővítményt (függetlenül attól, hogy van-e különösebb értelme), akkor ez növelheti annak az esélyét, hogy erre a hirdetésre fognak kattintani.

És a bővítmény lenyitva, a térképpel

Mitől függ, hogy megjelenik-e a bővítmény?

Ahogy szinte mindig, ebben az esetben is különböző relevancia faktorokra alapuló automatika dönti el, hogy megjelenjen-e a helybővítmény. Sőt, új lehetőség, hogy egy kampányban több címet is meg lehet adni (pl. ha több üzlete van egy cégnek), és az Adwords mindig azt a címet fogja megjeleníteni, amelyik a legrelevánsabb az aktuális keresésnél.

A relevancia felismerése lehet teljesen automatikus (pl. a felhasználó IP címe alapján tudja meg a Google, hogy hol tartózkodik, így csak akkor jeleníti meg az adott címes bővítményt, ha a felhasználó a közelben van), vagy a kereséstől függő (pl. “névjegykártya készítés óbuda” keresésnél a Google az óbudai címeket preferálja).

Hogyan kerülnek oda a címek?

Két lehetőség van arra, hogy megadjuk a megjelenítendő cím(ek)et:

  • Az Adwords fiók összekapcsolható egy Google Helyek fiókkal, ahol be lehet állítani az üzlet(ek) címét, és jó néhány tulajdonságát. Ebben az esetben csak ki kell választani, hogy melyik címet akarjuk használni.
  • A másik lehetőség, hogy manuálisan megadjuk a cím(ek)et. Ennek a verziónak tudomásom szerint nincs különösebb hátránya, de mivel egy jó és ingyenes lehetőség a Google Helyek használata, ezért azt a megoldást javaslom, amennyiben van rá lehetőség.

A webhelylinkeknél már leírtam a hirdetési bővítmények két fontos tulajdonságát, de megismétlem, mert fontos:

  • Csak a kiemelt hirdetési pozícióban lehetnek helybővítmények (tehát az organikus találatok “felett”).
  • Csak egy bizonyos minőségi szintet megütő hirdetések/kulcsszavak esetében fog aktivizálódni a bővítmény.

Hogyan tovább?

További Adwords tippekért nézzen körül a blogban, kérdezzen a hozzászólások között, vagy ha konkrét segítséget szeretne, akkor ajánlom az Adwords hirdetésekkel kapcsolatos szolgáltatásainkat!

Ha hasznosnak találta az írást, akkor egy klikkel kinyilváníthatja ezt az alábbi gombok segíségével! :)

Csatlakozz a 6000+ regisztrált olvasónkhoz!

Az ehhez hasonló új írásainkról, illetve más tartalmainkról küldünk értesítőket, és bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
* Kötelező mező

Ezeket olvastad már?

5 tipp, amivel a maximumot hozhatod ki a Black Friday-ből!

5 tipp, amivel a maximumot hozhatod ki a Black Friday-ből!

A Black Friday-t mindenki várja. A vásárlók azért, mert kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez. A vállalkozók pedig azért, mert elképesztően megnövelhetik az eladások számát.

Elolvasom
Ezt a 8 dolgot kérdezd meg a Google Ads / Facebook szakértődtől

Ezt a 8 dolgot kérdezd meg a Google Ads / Facebook szakértődtől

Nem igazán értek az autókhoz, ezért elég nehezen tudom megítélni, hogy melyik lehet a jó, hozzáértő, megbízható szerviz. Gondolom, ugyanilyen nehéz lehet online marketing szakértőt találni, ha nem ...

Elolvasom
A kattintók 40%-ának fogalma sincs arról, hogy éppen egy Adwords hirdetésre kattint…

A kattintók 40%-ának fogalma sincs arról, hogy éppen egy Adwords hirdetésre kattint…

Egy, a honlapok használhatóságát és az ehhez kapcsolódó felhasználói élményt kutató brit cég tanulmányt készített arról, hogy mikre kattintanak a Google-ben kereső felhasználók, és hogy “mit tudnak” arról, amire épp kattintottak. (A konkrét vizsgálat a biztosításokkal kapcsolatos keresések körében történt, de valószínűleg lényegi elemeiben általánosíthatóak a megállapítások.) A kattintások 81%-a...

Elolvasom
ÜGYFELEINK N VÉLEMÉNYE

klikk me baby

  • Kállay Imre

    Egy külső szemlélő is rögtön felfedezi, jó helyre jött hozzátok. Örülök a találkozásnak és remélem, ez a találkozás egy közös együttműködés első lépcsőfoka volt.

    Kállay Imre, Kállay Autó (Ford Szaküzlet)
  • Oroszi Imre

    Örülök, hogy Danival dolgozhatok együtt. Felkészültségével és tapasztalatával segített elindítani, amiket hiányosságnak éreztem. Kellemes hangulatban, de célratörően teltek a mentorálások. Ajánlom a mentorálást azoknak, akik profi iránymutatás mellett szeretnék fiókjaikat kezelni. Nem véletlen, hogy folytatom a mentorálást hosszabb távon. :)

    Oroszi Imre, AgroOroszi
  • Csongrádi Eszter

    Tetszett a konzultáció! Sok újdonságról értesültünk, tanultunk. Ezekből párat már aznap meg is valósítottunk, ami nagyon szuper! Köszönöm még egyszer!

    Csongrádi Eszter, németADÓ
  • Lukács Beáta

    Nagyon örülök, hogy a Klikkmarketingre bíztam a hirdetési fiókjaink kezelését, nagyon elégedett vagyok velük. A kapcsolattartónk mindig elérhető, azonnal reagál a kéréseinkre. Sőt, proaktívan gyakran előttünk jár. Ráadásul a stratégiában is hasznos, építő tanácsokat ad, azokat közösen dolgozzuk ki.

    Lukács Beáta, SimpleJob