Mit tehetsz az organikus elérés csökkenése ellen a közösségi médiában?

Valóban igaz, hogy az utóbbi időben az organikus elérés jelentősen csökken a közösségi médiában? Lehet, hogy érdemes lenne inkább úgy fogalmazni, hogy csak kicsit újra kell gondolni a tartalomgyártást.

Az utóbbi időben többször is írtunk arról, hogyan tudsz kiemelkedően jó tartalmakat gyártani Facebook-ra, TikTok-ra és Instagramra. Írtunk a kiemelkedő közösségimédia-tartalmak 4 aranyszabályáról és arról is, hogy milyen videókat érdemes gyártani és posztolni.

Eljött az ideje, hogy az organikus elérés szempontjából is megvizsgáljuk ezt a témát. Ha az a célod, hogy a szuper tartalmaid minél több emberhez eljussanak, mindenképp olvass tovább!

Organikus elérés a közösségi médiában ma

A közösségi média kezdeti időszakában egyszerű volt organikusan, fizetett terjesztés nélkül elérni a felhasználókat. Ha posztoltál valamit, az megjelent azoknak a hírfolyamában, akik követtek téged. Ez mára gyakorlatilag teljesen háttérbe szorult.

A fizetett hirdetések között egyre kevesebb olyan tartalom jelenik meg, aminek a megjelenéséért nem fizetett a tartalom létrehozója. Ezen tartalmak között pedig kevés tartozik olyan oldalhoz, amelyet az adott felhasználó követ – sokkal több köztük az olyan, amelyet az algoritmus javasol a felhasználónak.

Tehát ha azt szeretnéd, hogy a social médiában megjelenített tartalmaid minél több emberhez eljussanak, akkor pénzt kell szánnod arra, hogy kiemeld őket. De mi a helyzet akkor, ha nem tudsz vagy nem akarsz erre pénzt áldozni?

Ebben az esetben kell arra törekedned, hogy a te tartalmaid jelenjenek meg a felhasználóknak javasolt tartalmak között. Be kell jutnod két fizetett hirdetés közé a feed-be!

Az, hogy ma elsősorban már ez jelenti az organikus elérés lehetőségét a közösségi médiában, újfajta gondolkodásmódot igényel a tartalomgyártás során. Már csak önmagában azért is igaz ez, mert amíg korábban biztos lehettél benne, hogy azok látják majd a tartalmaid, akik eleve követnek téged, addig ma már inkább azt kell szem előtt tartani, hogy csupa olyan felhasználóval jönnek majd szembe a posztjaid, akik korábban nem is hallottak rólad.

Mire figyel az algoritmus?

Minden social media platformnak saját algoritmusa van, amely meghatározó abból szempontból, hogyan is alakul az organikus elérés – azaz, hogy kik láthatják majd a posztjaidat.

A Facebook algoritmusa jelenleg az alábbi tényezőket figyeli elsősorban:

  • a felhasználók reakciói a tartalmaidra
  • a felhasználók reakciói a tiédhez hasonló tartalmakra
  • a tartalom minősége
  • a napszak, amikor a felhasználó aktív
  • a használt eszköz (mobiltelefon vagy számítógép).

Az Instagram és a TikTok is hasonló tényezőket vesz figyelembe: kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy adott tartalom mennyire vonzó és magával ragadó a felhasználók számára.

10 módszer az organikus elérés növelésére

A fentiek ismeretében összeszedtünk 10 módszert, amelyet bevethetsz az organikus elérés növelése érdekében. Ha ezeket a tippeket iránytűként használod, akkor felveheted a harcot az organikus elérés csökkenésével szemben. Idővel a te tartalmaid lesznek a javasolt tartalmak között a felhasználók feed-jében. És ezzel olyan márkaismertségre tehetsz szert, amiért sokan ölni tudnának.

Nézzük, melyek ezek a módszerek!

1. Készíts tartalomnaptárat stratégiai terv mentén!

Mindenekelőtt stratégiai tervezésre van szükség! Át kell gondolnod, hogy milyen céllal és milyen tartalmakat fogsz gyártani, hogy milyen gyakorisággal és melyik napszakban fogsz posztolni, és így tovább: létre kell hoznod egy content plan-t! (Korábban írtunk már a tartalomnaptár készítéséről, ajánlom figyelmedbe azt az írásunkat: Így készíts egyszerűen tartalomnaptárat a vállalkozásod számára)

A tervezés és a naptár összeállítása során légy következetes! Figyelj rá, hogy az a mennyiség, amit tervezel, valóban kivitelezhető legyen, és ne menjen a minőség rovására!

A lényeg, hogy olyan átgondolt ütemtervet alkoss, amihez tartani tudod magad! Ez biztosítja majd, hogy egyenletesen és folyamatosan jelenjenek meg tartalmaid.

Gondolkodj hosszú távon, és próbálj meg egy ívet adni a tartalmaknak! Legyenek visszatérő témák, részletek, elemek, amelyek egységessé teszik a tartalmakat! Ha tudod, csinálj sorozatokat, hogy még inkább fent tartsd az érdeklődést! Például minden kedden mutasd meg valahogy az általad árult bicska sokoldalúságát, vagy illusztráld, milyen összeállítosokkal mutatnak jól a ruhák, amelyeket tőled lehet megvásárolni! Ha ezek a tartalmak következetesen mindig ugyanakkor érkeznek, akkor idővel várni és keresni fogják őket a felhasználók.

2. Vedd figyelembe, hogy milyen platformra gyártasz tartalmat!

Ha az a cél, hogy egy poszt organikusan érjen el minél több felhasználóhoz, akkor minél inkább az adott platformra kell optimalizálnod! Nem kérdés, hogy az adott platformhoz szabott tartalmakat az algoritmus előrébb rangsorolja.

Ez elsősorban a technikai dolgokat érinti. Minden platformnak más követelményei vannak például a képméretre vonatkozóan.

Az alábbiakat mindenképp jó, ha megjegyzed:

  • az Instagram profilkép mérete 320×320 legyen, míg a Facebook profilkép 170×170 (a Facebook borítókép pedig 851×315 méretű legyen)
  • érdemes ritkán, és csak indokolt esetben fekvő (landscape) képet megosztani – ebben az esetben az ajánlott méret Instagramon 1080×566; Facebookon pedig 1200×630
  • négyzetes (square) tartalomnál Instagramon 1080×1080 a megfelelő méret, Facebookon 1200×1200
  • álló képeknél (portrait) Instagramon 1080×1350 méret a legjobb, Facebookon pedig 630×1200
  • a story az, ami azonos mindkét felületnél: a 1080×1920-as méret az irányadó

3. Közvetíts értéket!

Nem egyszer hangsúlyoztuk már, hogy a tartalmaidnak értéket kell közvetíteniük!

Ez az érték lesz az, ami okot ad majd a felhasználóknak arra, hogy reagáljanak a posztjaidra. Ez az érték lehet valamiféle tudás vagy fontos információ vagy akár egy jó poén is.

Meg kell értened, hogy egy terméked népszerűsítése önmagában nem feltétlen érték. Sokkal értékesebb, ha valami olyasmit árulsz el a termékről kapcsolatban, amit eddig nem lehetett róla tudni, vagy ha mondjuk ötletesen megmutatod a használatát. Az algoritmusok az eredeti tartalmakat részesítik előnyben: légy minél kreatívabb – és olyan tartalmat gyárts, amit te is szívesen megnéznél.

4. Vedd figyelembe, hogy nem (csak) a már meglévő követőid számára gyártod a tartalmat!

Lehet, hogy az algoritmus azoknak is megmutatja a tartalmadat, akik már követnek téged. De emellett (ahogyan arra már utaltam) nagyon sok olyan felhasználónak is, akik (még) nem követnek, köztük olyanoknak is, akik még nem is feltétlen hallottak a márkádról.

Tény, hogy ha az algoritmus úgy ítéli meg, hogy az adott embereket érdekelhetik a tartalmaid, akkor jó eséllyel tényleg releváns lehet számukra – de ez még önmagában nem elég a sikerhez! Olyan tartalmakat kell létrehoznod, amelyeket azok is megértenek, akik hirtelen azt sem tudják, hogy ki vagy.

5. A videós tartalmak ne legyenek hosszabbak 90 másodpercnél!

A Facebook-on és a Instagramon egyaránt nagyon pörögnek a Reels-videók (a TikTok pedig lényegében Reels-videók végtelen sora). Ezek a videók az esetek többségében olyan oldalakhoz tartoznak, amelyeket nem követ a felhasználó. Ennélfogva kitűnő lehetőség az organikus elérés növelésére.

Ahhoz, hogy a videós tartalmaidat minél többen lássák a Reels-videók között, minél rövidebbnek kell lenniük, és meg kell felelniük a platform irányelveinek. Ha nem megfelelő a felbontás, vagy például vízjelet tartalmaz, akkor a videó nem jó esélyekkel indul. (A Facebooknak és az Instagramnak is van útmutatója a Reels-videókra vonatkozóan, érdemes ezeket megnézni!)

6. Tedd kötelezővé cégen belül, hogy a munkatársak reagáljanak a tartalmakra!

A céged munkavállalói lehetnek azok, akiknek hála a tartalmaid organikus elérése javulhat. Mindenki nézze meg a tartalmakat a saját profiljáról, reagáljon rájuk, sőt, ossza is meg őket! Ezek az interakciók jelzik az algoritmus számára, hogy a tartalom hasznos és érdekes a felhasználók számára.

Egyébként is jó, ha a munkatársaid tudnak arról, hogyan kommunikál a cég a közösségi médiában. Számtalan olyan eset van, amikor jól jöhet, ha vissza tudnak utalni korábbi posztokra, vagy tudják őket ajánlani másoknak – főleg, ha ügyfelekkel, vásárlókkal is szoktak beszélni a mindennapokban.

7. Kommunikáld a cég alapértékeit!

Egyre inkább megfigyelhető, hogy a vásárlók nem csak az alapján választanak egy adott márkát, hogy milyenek a termékei, hanem érdekli őket az is, hogy az adott brand mit is képvisel.

Kutatások szerint az emberek „elvárják”, hogy egy márkának legyenek olyan értékei, amelyek mellett elköteleződik, és hogy állást foglaljon fontos társadalmi kérdésekkel kapcsolatban.

Ezt szeretnék a felhasználók viszontlátni a különböző tartalmakban. Tudni szeretnék például, hogy hogyan bánik az adott cég az alkalmazottaival, vagy hogy mit tesz a környezet megóvása érdekében.

Ha erről is kommunikálsz a közösségi médiában, annak hatalmas ereje lehet, és nagyon megdobhatja az organikus elérést. Minél többen tudnak azonosulni a márkád által képviselt értékekkel, és minél többeknek szimpatikus az, ahogy működik a cég, annál többen fognak idővel elköteleződni mellettetek, és hűséges, visszatérő vásárlóvá válni.

8. Készíts olyan posztokat, amelyek „aktivitást kérnek”!

Ezt nem úgy kell érteni, hogy a videó végén hangozzon el, hogy lájkolják a tartalmat vagy hogy kövessenek téged (persze ezzel sincs gond).

Próbálj meg valamilyen más aktivitást is elérni bizonyos posztokkal! Tegyél fel például valamilyen kérdést, amire kommentben várod a válaszokat! Vagy (a platform szabályait betartva) indíthatsz nyereményjátékot is, amelyen a részvételt valamilyen feltételhez kötöd (megosztás, lájk, komment, stb.). A felhasználók reagálni fognak ezekre a posztokra, aminek hála az organikus elérés jelentősen nőni fog.

9. Működj együtt más márkákkal!

A kollaborációk nagyon nagyot tudnak szólni! Az Instagram Collabs funkciójával ráadásul te és egy másik felhasználó is megoszthatjátok ugyanazt a posztot, és a rá érkező kommentekben, kedvelésekben és megosztásokban is osztoztok.

Mivel egy ilyen poszt mindkét profil követői számára megjelenik, ez remek módja annak, hogy mindkét fél új közönségnek mutathassa meg magát. A felhasználók másodpercek alatt elérhetik bármelyik fél profilját.

10. Legyen rendben SEO szempontból minden tartalmad!

Talán ezzel kellett volna kezdeni az egész listát. Fontos, hogy értsd, hogyan működik a SEO a közösségi médiában. Ebbe a témába ebben a bejegyzésben most nem megyek bele mélyebben, mert már írtam róla korábban itt: Így működik a SEO az Instagramon.

A lényeg, hogy rendben legyen minden kapcsolódó beállítás! Ne feledd, hogy az emberek jelentős része már a közösségi médiában keres rá termékekre és szolgáltatásokra: ott kell lenned az első találatok között!

Hogyan tovább?

Nincs más hátra, bele kell vágnod a tartalomgyártásba, ha nem szeretnéd, hogy a célcsoportod számára láthatatlan maradj!

Ha szeretnél az online marketinged stratégiájának kidolgozásához is segítséget kapni, akkor ajánlom figyelmedbe Gál Kristóf új könyvét, melynek címe: „Online marketing cégvezetőknek”. A könyv a Klikkmarketing 8 modulból álló online marketing stratégiáját járja körül részletesen, melynek részét képezi a tartalomgyártás is!

Ha pedig így elsőre nagy falatnak érzed a tartalomgyártást, tőlünk bátran kérhetsz segítséget! Vedd fel velünk a kapcsolatot, és ügyfélkapcsolati kollégánk telefonon fog keresni (munkaidőben általában 2 órán belül), hogy közösen átbeszéljétek, hogyan tudunk a segítségedre lenni!

Ezeket olvastad már?

6 egyszerű kérdés, amit meg kell válaszolnod a marketing stratégiád kapcsán

6 egyszerű kérdés, amit meg kell válaszolnod a marketing stratégiád kapcsán

Van 6 olyan (egyszerű) kérdés, aminek a kielégítő megválaszolásával gyerekjátékká teheted az online marketinged legtöbb elemét, olyan világos lesz a kép. De ha nem tudod őket megválaszolni, akkor b...

Elolvasom
7 tipp a termékoldalad optimalizálásához

7 tipp a termékoldalad optimalizálásához

A termékoldal az egyik legfontosabb az e-kereskedelem szempontjából. Bármennyit költhetsz hirdetésekre és bármennyire lehetnek profik a kampányaid, ha a termékoldalad nincsen rendben. Ismerj meg 7 ...

Elolvasom
A teljesítmény elemzése – Google Search Console

A teljesítmény elemzése – Google Search Console

Az online marketingben állandó kihívást jelent az új tartalmak létrehozása. Pedig a tartalomgyártás az egyik alappillére a hatékony online jelenlétnek, és ezáltal a vállalkozásod sikerének. Ezért h...

Elolvasom